Elhalasztották Biszku büntetőperét
2015. január 16. 10:48 MTI
Elhalasztotta a Biszku Béla elleni másodfokú büntetőpert az eljáró bírói tanács a védelem elfogultsági kifogása miatt a Fővárosi Ítélőtáblán pénteken. A védőügyvéd többek között azt kifogásolta, hogy a magyar igazságszolgáltatás pártatlansága kétségbe vonható, továbbá, hogy Biszku ügyében személyre szóló jogalkotás történt, politikai hecckampány folyt és hadbírók járnak el.
Korábban
A 94 éves Biszku Béla a vád szerint az pártállami diktatúra egyik vezetőjeként az 1956-os forradalom leverése után részt vett a kegyetlen leszámolásokat végrehajtó karhatalom megszervezésében és irányításában. A karhatalom halálos áldozatokat követelő sortüzeket adott le például 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál két nappal később pedig Salgótarjánban, ahol a karhatalmisták és szovjet katonai erők sortüzeinek negyvenhat halálos áldozata volt, köztük nők és gyerekek.
Az ügyészség a büntetőperben életfogytiglant kért Biszkura, ügyvédje viszont felmentést. Az elsőfokú bíróság tavaly májusban 1956-os forradalmat követő megtorlásokkal kapcsolatos háborús bűntett és más cselekmények miatt nem jogerősen öt és fél év szabadságvesztésre ítélte Biszku Bélát. A büntetőper fellebbezések folytán került másodfokon a táblára, ahol pénteken a védő elfogultsági kifogást terjesztett elő. Ennek indokai között szerepelt, hogy a hazai igazságszolgáltatás rendszerében nincs esély a tisztességes elbírálásra, a magyar igazságszolgáltatás pártatlansága kétségbe vonható, Biszku ügyében személyre szóló jogalkotás történt még az alaptörvény szintjén is, amikor a háborús bűntettek elévülhetetlenségét szabályozták, a végrehajtó hatalom is jelezte igényét a vádlott elítélésre, politikai hecckampány folyt és az ügyben hadbírók járnak el.
A védő megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy személy szerint nem kérdőjelezi meg az eljáró bírói tanács tagjainak szakmai tisztességét. Az ügyvéd jelezte: számít rá, hogy beadványát elutasítják, ám annak célja elsősorban egy majdani strasbourgi bírósági eljárás előkészítése, a lehetséges hazai jogorvoslatok kimerítése. A másodfokú tanács ezután elhalasztotta a tárgyalást, a védő elfogultsági kifogásáról a tábla egy másik tanácsa dönt majd.
Novák Előd, a Jobbik alelnöke és országgyűlési képviselője a hallgatóság soraiból figyelte a tárgyalást, majd a bíróság épületében újságíróknak azt hangoztatta: sajnálják, hogy ebben az ügyben tovább folyik az időhúzás, amit még az ügyészség kezdett el, mikor hosszasan nyomozott egy viszonylag egyszerű ügyben. Így továbbra sem fog egyetlen napot sem börtönben tölteni "ez a tömeggyilkos" - jegyezte meg.
Az ellenzéki politikus rögtönzött sajtótájékoztatóján arról is szónokolt, hogy a kormánypártok és a baloldali ellenzék közösen szavazta le a pártállami luxusnyugdíjak elleni kezdeményezéseiket, így Biszku továbbra is élvezheti több százezer forintos nyugdíját. Novák Előd szóvá tette még, hogy a Nyers Rezső, az MSZMP utolsó és az MSZP első elnöke ellen tavaly ősszel tett feljelentését is elutasították, holott szerinte a veterán baloldali politikus részt vett az 1956 utáni megtorlásokban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap