Legendás apák és fiúk

Elfeledett sírboltban nyugszik VIII. Henrik angol király

2018. május 10. 16:53 Múlt-kor

VIII. Henrik Anglia egyik leghíresebb uralkodója, aki emlékezetes módon hatszor nősült, továbbá megszakította a kapcsolatot a római pápával és létrehozta az anglikán egyházat. Egy ilyen király esetében arra számítana az ember, hogy egy nagyszabású királyi sírban temették el – főleg, ha egy ilyen elkészítését még életében elrendelte. E síremlék azonban sohasem készült el.

VIII. Henrik
VIII. Henrik

A király, akinek hat felesége volt, aki megszabadult (végleg) bárkitől, aki ellent mert mondani neki, nem szerette a pápát, és kövér volt – nagyjából így ismeri ma a nagyközönség VIII. Henriket. A tények gyakran leegyszerűsített formában kerülnek át a köztudatba, és ez az ő esetében sincs másként.

Henrik ikonikus képe, melyet tehetséges udvari festője, Hans Holbein készített, világszerte ismert. Kihívó pózban néz a festményről, nem hagyva kétséget afelől, hogy ő az uralkodó. Ez a beállítás igencsak jellemző rá. Ahogy előtte apja, VII. Henrik is, VIII. Henrik tudatosan, célzottan és hatékonyan használta a szertartást, a művészetet és a szimbolizmust, hogy közvetítse kortársai felé az üzenetet: „Én vagyok Anglia jogos királya, akit Isten segített trónra, és akit Isten támogat.” Csupán elképzelni tudjuk megdöbbenését és dühét, ha megtudná, hogy sosem készült el az a szentélyszerű sír, amelyet elképzelt magának.

Síremlékével kapcsolatos részletes utasításai ellenére Henrik továbbra is egy „ideiglenes” sírboltban nyugszik, mely Windsor várában, a Szent György-kápolnában található, a kórusnak fenntartott helyek alatt. Mellette nyugszik harmadik felesége, Jane Seymour, továbbá itt vannak elhelyezve I. Károly király földi maradványai is, valamint Anna királynő egy tragikusan rövid életű gyermekéi. A kamrát egy egyszerű fekete márvány tömb jelöli, amelyet majd’ 300 évvel később helyeztetett oda IV. Vilmos király, ennek szűkszavú felirata az egyetlen, amely tudatja a látogatóval, ki nyugszik odalent:

A SÍRBOLTBAN
E MÁRVÁNYTÖMB ALATT
VANNAK ELHELYEZVE A KÖVETKEZŐK MARADVÁNYAI
JANE SEYMOUR VIII. HENRIK KIRÁLYNÉJA 1537
VIII. HENRIK KIRÁLY
1537
I. KÁROLY KIRÁLY
1648
ÉS
ANNA KIRÁLYNŐ EGY CSECSEMŐ GYERMEKE. EZEN EMLÉKTÁBLA
IDEHELYEZÉSE
IV. VILMOS KIRÁLY PARANCSÁRA TÖRTÉNT. 1837.

Hogyan történhetett, hogy Henriket uralmának legfontosabbnak és legtartósabbnak szánt szimbóluma helyett egy zsúfolt sírboltban találjuk, melyet csupán egy egyszerű márványtömb jelöl? Ez igencsak távol áll nem csak szülei hivalkodó síremlékétől a Westminster-apátságban, de attól a tervezett szentélytől is, amelynek megépítését Henrik egyenesen elrendelte.

VIII. Henrik 1547. január 28-án a korai órákban hunyt el a Whitehall-palotában, 55 éves korában. Halálát néhány napig titokban tartották a királyhoz legközelebb állókon kívül mindenki elől, hogy sima legyen az átmenet a tanács uralmába, amelynek a gyermek VI. Eduárd trónra lépésével kellett következnie. Az udvar minden ceremóniája ugyanúgy folytatódott, mintha mi sem történt volna – még a király napi étkezéseihez a fogásokat is felvitték hálótermébe, trombitaszóval kísérve.

VI. Eduárd kilenc éves volt trónra lépésekor, és a Tudor-dinasztia mindössze harmadik uralkodója. Fiú volt, és törvényes gyermek, de a nemrég hatalomra került dinasztia számára a gyermekkirály majdnem olyan veszélyes kilátás volt, mint egy női uralkodó. Henrik előre megtervezett mindent a legapróbb részletekig, beleértve saját temetését is. Az esemény elsődleges rendeltetése természetesen az volt, hogy látványosságával és ünnepélyességével a Tudorok legitimitását és erejét hangsúlyozza, azt sugallva, hogy a gyermek Eduárddal sem érdemes szembeszállni. Henrik emellett azt is demonstrálni akarta, hogy egy igazi reneszánsz uralkodó volt Európa színpadán.

A gyászmenet, amely Windsorba kísérte Henrik testét, február 14-én hagyta el Londont, és a városon kívüli Syon House-ban éjszakázott. A menet négy mérföld hosszú volt – több mint ezer ember lóháton és további több százan gyalog. A koporsót, amely aranyszövettel volt letakarva, tetején a király képmásával, nyolc ló húzta egy szekéren – a menet mély benyomást tett mindenkire, aki felsorakozott az út mellett megnézni a gyászmenetet. Az eddigi fejlemények vélhetően Henrik tetszését is elnyerték volna.

A szertartás szintén Henrik kedve szerint zajlott. Stephen Gardiner winchesteri püspök prédikációja után Henrik koporsóját elhelyezték ideiglenesnek szánt helyére harmadik felesége és VI. Eduárd édesanyja, Jane Seymour mellé. A hivatalviselést jelképező fehér pálcákat, amelyet minden királyi hivatalnok kettétört a fején, szintén a sírba helyezték a szokásnak megfelelően.

Sírjával kapcsolatban Henrik rendelete a következő volt: „(...) egy alkalmas oltár, melyet tiszteletteljesen berendeznek és felszerelnek minden dologgal, amely kellő és szükséges ahhoz, hogy ott naponta misék mondassanak el a világ végezetéig.” Sem a sírhely, sem az oltár nem épült meg Henrik rendeletének megfelelően, és misék sem voltak. Windsorban elő volt készítve egy fekete márvány szarkofág, amelyet Henrik még Wolsey bíborostól kobozott el. A 17. századi térképkészítő és régiségszakértő John Speed 1627-es könyvének, a Nagy-Britannia története című műnek köszönhetően azt is tudjuk, Henrik maga szeretett volna ebbe temetkezni – Henrik eredeti kézirata elveszett, de szövege Speednél fennmaradt: dupla sírt rendelt, mely mind méretében, mind díszítésében és ikonográfiájában nagyszerű lett volna.

A körülbelül 1400 szavas tervezet tartalmazza a király és királyné alvó képmásait, sok angyalt, az oszlopok tetején prófétákat, bibliarészleteket, valamint kosarakat tartó gyermekeket, akik fehér és vörös rózsákat szórnak a sírokra. Csodálatos, és nagyon Henrikre valló lett volna – ha elkészült volna. A szarkofág azonban még több mint 250 éven át Windsorban maradt, mígnem a György-korban elszállították a londoni Szent Pál-katedrális kriptájába – itt őrzi ma Horatio Nelson admirális földi maradványait.

Miért nem biztosította méltó sírhelyét Henrik azzal, hogy még életében megépítteti? Felmerülhet okként a pénzhiány, azonban ez Henriket az egyéb drága vállalkozásokba való belekezdésben sem akadályozta meg sosem. Valószínűbb tehát az, hogy annak ellenére, hogy folyamatosan a Tudor-ház örökösödésével volt elfoglalva, Henrik nem akart szembenézni saját halandóságával. A király haláláról beszélni – bármilyen kontextusban – felségárulásnak minősült. Rendkívüli bátorságra volt szükség egyik legközelebbi tanácsadója, Sir Anthony Denny részéről, aki közölte Henrikkel, hogy haldoklik, így volt az uralkodónak éppen csak elég ideje az utolsó kenet felvételéhez (Henrik a pápával való szakítás ellenére élete végéig katolikus rítus szerint gyakorolta a vallást).

Lehetséges, hogy Henrik nem szeretett a saját halálára gondolni, de annak bekövetkezte után három gyermeke is követte őt a trónon. Közülük egyik sem akart volna apjának méltó emléket állítani? Röviden a válasz: nem. Legalábbis egyikőjük sem tett így. De mi volt ennek az oka?

VI. Eduárd ugyan csupán kilenc éves volt, amikor követte apját a trónon, de életkorát meghazudtoló elszántsággal bírt egyetlen célja: Anglia protestánssá tétele érdekében. Eduárd kegyetlen reformokat hajtott végre, messze túlszárnyalva apja tetteit. Csupán hat évvel királlyá koronázása után meghalt, és uralkodása nagy részét a vallási reform töltötte ki. Feltételezhetjük, hogy az apja által elrendelt sír megépítése, annak erősen katolikus díszítéseivel, nem volt sem prioritás, sem érdek az ifjú király számára. Sokkal könnyebb volt apja imázsát saját céljaira használni – a National Portrait Galleryben  őrzött festményen Eduárd erősen utánozza apja a Whitehall falfestményén megjelenő alakját.

Eduárdot halála után két félnővére követte. Elsőként Mária, Henrik első felesége, Aragóniai Katalin lánya, majd Erzsébet, Henrik második felesége, Boleyn Anna gyermeke. Eduárddal ellentétben mindkét lány erőteljes érzelmi károsodást szenvedett apjuk bánásmódja által, és mindkettő átélte a törvénytelen gyermekké való nyilvánítás gyötrelmeit, ráadásul mindkettőjüket elszakították édesanyjától.

A két lány közül Mária szenvedett többet. Erzsébet csupán két éves volt, amikor anyját kivégezték, így vélhetően emléke sem volt arról, hogy egyik nap még „Erzsébet hercegnőnek”, majd másnap már „Erzsébet asszonynak” szólították. Máriában azonban igencsak élénken megmaradt annak a kegyetlenségnek az emléke, amelynek ő és anyja ki voltak téve apja részéről, miután kudarcba fulladt annak minden próbálkozása a törvényes válásra, hogy elvehesse Boleyn Annát. Máriát eltiltották anyjától, arra kényszerítették, hogy alátámassza, szülei házassága törvénytelen volt, és hogy anyja sosem volt királyné, valamint arra is, hogy utasítsa el a pápát és ismerje el apját Anglia egyházfőjeként. Nehéz lenne túlbecsülni a kárt, amelyet mindez tehetett a lelkivilágában. Tragikus módon anyát és lányát tartósan eltiltották egymástól, és Mária soha többé nem látta édesanyját.

Ezek után tehát igencsak meglepő lett volna, ha Mária sok energiát fektet apja emlékének dicsőítésébe. Ráadásul túlságosan lekötötte éppen apja és Eduárd munkásságának visszacsinálása és Anglia rekatolizációja.

Máriát Erzsébet követte, aki szívesen emlékeztette környezetét, hogy ő az apja lánya. Gyakran utalt Henrikre amikor tanácsához beszélt, és még uralkodása késői szakaszában, 1593-ban is említette egy parlamenti beszédében, hogy apját „egy gyermek kötelességével kell tisztelnem, és hozzá képest el kell ismernem, hogy vajmi kevés vagyok.”

Sok történész és író vélekedett úgy, hogy Erzsébet ilyesfajta utalásai az apja iránt érzett őszinte szeretetből fakadtak, amely Henrik élete vége felé alakulhatott ki, amikor Erzsébet már jelentős mennyiségű időt töltött az udvarnál. Ez akár igaz is lehet, azonban nehéz tagadni azt, hogy apja emlegetésével célja is volt a királynőnek. Henrik emlékének felidézése – melyre kétségtelenül rásegített, hogy örökölte vöröses haját – emlékeztette környezetét származására, így apja a síron túlról is képes volt legitimálni uralmát. A sors fintora, hogy ezt életében nem tette meg – visszahelyezte ugyan Erzsébetet az örökösödési sorrendbe, de nem vonta vissza törvénytelenné nyilvánítását.

I. Erzsébetről nincs olyan feljegyzés, miszerint beszélt volna mások előtt édesanyjáról. Egy általa viselt gyűrű azonban – melyet ma Chequers-gyűrűként ismerünk – tartalmazta saját maga és anyja miniatűr portréit. Annak ellenére, hogy csupán két éves volt, amikor anyját a Towerben lefejezték, Erzsébet érzett valamiféle kapcsolódást hozzá, és legalábbis magánéletében őrizte emlékét. Építtetett volna vajon síremléket apjának úgy, hogy ugyanezt nem tehette meg anyja számára?

Összességében arra következtethetünk tehát, hogy Henrik halála után nem gyermekei voltak a legnagyobb támogatói. Könnyebb volt a számukra előnyös helyzetekben felidézni személyét, mint összeszedni a pénzt és a szándékot maradandó szentélye létrehozására. Így aztán manapság évente több ezer ember sétál el VIII. Henrik maradványai felett anélkül, hogy felismernék, mennyire közel vannak a hírhedt uralkodóhoz.

2018. ősz: Legendás apák és fiúk
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
A Chequers-gyűrűVI. EduárdI. Erzsébet koronázási díszbenI. MáriaNelson admirális szarkofágjaA sírboltot jelölő tábla
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!