Egyszerű földműves fiának született, I. Erzsébet kedvenc admirálisává vált Francis Drake
2021. május 7. 08:34 Múlt-kor
Korábban
El Draque, a lovagkalóz
Drake innentől bekapcsolódhatott a politikai életbe is, 1581-től Plymouth polgármestere lett, majd ugyanettől az évtől kezdve a parlament tagja. Önkényesen viselni kezdte egy másik Drake család címerét, mondván, hogy távoli rokonságban állnak, de a családfő tiltakozott a királyi udvarnál, így Erzsébet saját címert adományozott Francis Drake-nek.
1585-ben kitört a háború Anglia és Spanyolország között, Drake pedig ismét azt csinálhatta, amihez a legjobban értett, és ezúttal már nem kellett titkolnia a korona támogatását. A 7 nagyobb és 22 kisebb hajóból álló flotta a Zöld-foki szigeteken lévő Santiagót rabolta ki és gyújtotta fel, majd az Atlanti-óceán túlpartján Santo Domingo és Cartagena következett. Előbbiből 25, utóbbiból 110 ezer dukát zsákmányt sajtolt ki, 1586 májusában pedig hazatért Angliába.
Miután hírül vették, hogy II. Fülöp spanyol király Győzhetetlen Armadája Anglia ellen készülődik, Drake megelőző csapást mért rájuk, amelyet csak a király szakállának megperzseléseként emlegetnek. Cádiz kikötőjében megsemmisített több spanyol hajót, majd végigrabolta a portugál partokat, egy évvel késleltetve ezzel az Armada indulását.
Mikor II. Fülöp flottája végül 1588-ban elérte Anglia partjait, Drake már helyettes admirálisként szolgálta a királynőt. A Rosariót, amely az Armada pénzszállító hajója volt, elfogta. A spanyol flotta végül vereséget szenvedett az angol partok közelében, maradéka kerülőúton volt kénytelen hazajutni, Drake-t pedig ezt követően El Draque-ként, a sárkányként emlegették a spanyolok.
Halál a tengeren
Drake következő évei már nem a sikerekről szóltak. A királynőtől azt a feladatot kapta 1589-ben, hogy támogassa a spanyolok ellen lázadó portugálokat, és foglalja el az Azori-szigeteket, ha lehetséges. La Coruña kikötőjében azonban túl sok embert veszített.
1595-ben egy katasztrofális hadjáratot vezetett John Hawkins-szal közösen Dél-Amerika spanyolok uralta vizeire. Útban Puerto Rico felé megpróbálták kifosztani Las Palmast a Kanári-szigeteken, de nem jártak sikerrel.
Sikertelen volt San Juan ostroma is, a flottájuknak csaknem a harmadát elveszítették. A hajókon betegség ütötte fel a fejét. Előbb Hawkins hunyt el, majd nem sokkal később Francis Drake is meghalt, vérhasban. A holttestét ólomkoporsóban a tengerben temették el, a halála előtti kérésének megfelelően teljes harci felszerelésben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.