Egykor a szándékos maláriafertőzés és a tetvek péniszbe helyezése is orvosi eljárásnak számított
2022. november 16. 14:25 Múlt-kor
Korábban
Porrá zúzott koponyák
II. Károly angol király egészsége megőrzése érdekében rendszeresen szedte a „Királycseppeket”. Ennek elkészítése nem is volt bonyolult, mindössze egy emberi koponya kellett hozzá, amelyet porrá zúzva és alkohollal összekeverve már kész is volt az oldat, amelyet egyszerűen csak meg kellett inni.
Amikor 1685-ben a király a halálos ágyán feküdt, orvosai kétségbeesetten itatták az uralkodót ezzel a szerrel – mindhiába. A koponyát emellett más célra is használhatták: a rajta termesztett mohának (nem, nem elírás) vérzéscsillapító hatást tulajdonítottak.
És ha már a koponyáknál tartunk. A legkorábbi, régészeti bizonyítékokkal is alátámasztható sebészeti beavatkozás, a koponyalékelés (trepanáció) technikáját a prehisztorikus idők óta orvosi és rituális célból számos civilizáció alkalmazta. A legkorábbi ismert bizonyítékok Kr. e. 6500-ból, a mai Franciaország területéről származnak. Az ókorban az egyiptomi, kínai, indiai, római és görög orvosok számára a csontlékelés már szinte természetes, rutinműtét lett.
Hieronymus Bosch: Az őrültség kövének eltávolítása (15. sz. vége) – a festmény a trepanációt ábrázolja
A korabeli orvosok úgy gondolták, hogy az operáció elűzi a migrént, gyógyírt nyújt az epilepsziára és megszünteti a daganatokat. A beavatkozás sokszor életmentő célú volt, számos esetben sebesülés és az azt követő koponyaűri vérzés miatt végezték el. A sebészi trepanáció során eltávolítottak egy csontdarabot, megnyitva ezzel a koponyaüreget. A lékelés megakadályozta, hogy a fokozódó koponyaűri nyomás miatt beékelődjön a nyúltagy, ahol a legfontosabb életfunkciókat szabályozó központok vannak.
A múmiamaradványok és a koponya orvosi célú felhasználása mellett egyéb emberi „csatolmányt” is hasznosítottak orvosságként a közép- és kora újkorban. A koponyán termesztett moha (nem, nem elírás) vérzéscsillapító hatása mellett úgy vélték, hogy az emberi haj porrá összezúzva gyógyszerként szolgálhat a sárgaság ellen.
Múmiaport tartalmazó hengeres fa doboz a kora újkorból
Jóval bizarrabb „megoldást” találták az időskori szürkehályog kezelésére. Ehhez szárított emberi ürüléket kellett porrá őrölni, majd azt belefújni a beteg szemébe. Fogfájásra, fogszuvasodásra gyakran javasolták egy olyan nyaklánc viselését, amelyen egy elhunyt foga lóg, vagy éppen azt, hogy egy halott fogát érintse a beteg a saját, fájó fogához.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap