Egyedülálló módon konzerválódott agyak kerültek elő egy spanyol polgárháborús tömegsírból
2017. július 13. 11:42 MTI
Spanyol polgárháborús tömegsírból előkerült, természetes módon konzerválódott 45 emberi agyat és egy szívet tanulmányoznak a Galíciai Törvényszéki Orvosi Intézet (IMELGA) kutatói. Több áldozat földi maradványát egyedülálló módon konzerválta a természet.
Korábban
A Burgos városának közelében, a La Pedraja nevű hegyen található tömegsírba 1936 júliusa és novembere között temették a környéken elfogott, majd kivégzett köztársaságpártiakat Franco tábornok katonái. Mind a 104 áldozatot tarkón lőtték. Közülük 16 embert sikerült azonosítani.
Több áldozat földi maradványát egyedülálló módon konzerválta a természet, az elmúlt években fokozatosan feltárt tömegsírban lévő koponyák közül 45-ben az agy épen maradt, nem bomlott le. Fernando Serrulla törvényszéki antropológus szerint ez azzal magyarázható, hogy a hegyen a talaj agyagos és igen savas. A kivégzések időszakában pedig szokatlanul hűvös és esős volt az időjárás a környéken.
A víz megakadályozta, hogy a rothadást okozó mikrobák elszaporodjanak a koponyában, az agy pedig, mivel zsír található benne, "elszappanosodott", és eredeti mérete mintegy hatodára zsugorodott - részletezte a szakember, aki több mint 30 éves tudományos pályafutása során még sosem látott ilyet. A kutatók mikroszkóp alatt vizsgálva megállapították, hogy az agyak még mindig őrzik az idegi struktúrákat, és nyomuk van olyan, a halál előtti traumás sérüléseknek is, amelyek az áldozatok kínzására utalnak.
Az 1936 és 1939 közötti spanyol polgárháborúban több mint félmillió ember vesztette életét. A spanyol szakemberek több mint kétezerre becsülik a polgárháborús tömegsírokat, amelyek közül idáig mintegy 300-at tártak fel, bennük körülbelül hétezer áldozat maradványaival.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap