Egy szívinfarktus kellett hozzá, hogy Ruttkai Éva Latinovitsot válassza
2023. október 3. 14:20 Szelják Szilvia
Korábban
A nemzet napszámosai
Amikor Latinovits halála után Ruttkait ambivalens kapcsolatuk lényegéről kérdezték, így felelt: „A színészpár azért nagyszerű, mert egyik se vethet a másik szemére semmit. Ez nem lágy, boldog összeborulás, hanem két ember; szinte úgy képzeld el, mintha a hátunk érne össze, és úgy harcolunk.” A Vígszínház nagyasszonyának ehhez páratlan ütőkártya lapult a zsebében: Aczél elvtárs reménytelen szerelme.
A művésznőnek már fel sem kellett tárcsáznia egy-egy újabb színházi zűr esetén; az Endrődi Sándor utca 67-ben hamarabb csörrent a telefon: „Na, most ebből hogyan mentsem meg a maga emberét?” – kérdezte a vonal túlsó végén a kádári kultúrpolitika doyenje Cserhalmi György emlékei szerint. Azonban 1970 novemberére Latinovits viszonya túlságosan elmérgesedett a művészeti és a politikai lehetőségek között ügyesen lavírozó Várkonyival, a Vígszínház főrendezőjével.
A Szindbád sikerével megkoronázott Színészkirály rendezői státuszt követelt, ami hatalmas forgószelet kavart volna a szocialista színjátszás szélcsendjében. Irányított véletlennek mondják, hogy a felmondólevéllel egyszerre érkezett a Magvető kiadó felkérése: írjon egy színháztörténeti tanulmányt.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
A „tehetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen” színész Ködszurkálója a cenzúra ellenére is botrányos sikert aratott. Éppúgy, mint első rendezése, amely Németh László Győzelem c. gyengébb drámájából hallatlanul modern sikerdarabot kovácsolt. Csakhogy nem a fővárosban.
Veszprémi kanosszajárása nemcsak a pesti színházaktól tartotta távol, de Ruttkai Évától is, aki továbbra is a Vígszínház dívája maradt; nem kevesek irigységére. Kapcsolatuk és Zoltán idegrendszere is mérhetetlen károkat szenvedett. A Völgy utcai pszichiátriai kezelésekhez egy gyermekstátuszba emelt puli jelentette a legjobb terápiát.
Az Évával való újrakezdésről a Vigiliában megjelenő Bagó story részletei mesélnek: „Éva Amerikából jött, én a zártosztályról. (…) Éva 25 éve van a Vígszínházban. A változóban az egyetlen állandó. Én vándorló vagyok, újat kereső. Lázasan lázadt bolyongó. Míg magamat keresem, másokat is magukhoz kerítek. Merre menjünk?”
Ruttkai Éva szerint Zoltán nem azért került a balatonszemesi vonat negyedik kocsija alá, mert nem lelte meg a választ. Csupán baleset lehetett. A Kórboncnok egy nyolcvanéves ember szívét találta a 44 éves testben.
Cserhalmi, aki szintén nem hisz az öngyilkossági teóriában, azt mesélte, hogy „Orson Welles néhány évvel korábban maga hívta meg Zolit, hogy angolul mondjon királydrámákat a BBC-nek. De nem engedték. Semmilyen oldószer nem volt az életükben, csak egymás társasága. A végletekig kiszedtek mindent egy-egy estéből, mintha az lenne az utolsó.”
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/57caf2a3fe7581dfa7c42a7714b7d4d9.jpg)
![Nagy-Britannia](/ih0Ax/label/.cut-640x400/122.jpg)
Nagy-Britannia
- Még csak esélye sem volt Hongkong védőinek a japán invázióval szemben
- Gengszterek mellett háborús bűnösökkel is akadt dolga az utolsó brit hóhérnak
- Sosem találkozott nevelőszülőjével, Eleanor Roosevelttel a menekült kislány
- A könnyítés ellenére sem tudta megvédeni címét az első wimbledoni tenisztorna bajnoka
- Szólókarrierjével is komoly sikereket ért el Ringo Starr, a Beatles egykori dobosa
- A sikerek dacára ki nem állhatta Sherlock Holmes karakterét Arthur Conan Doyle
- A brit szimbólumok elpusztításával kezdődött a 13 lázadó gyarmat függetlenségi harca
- Inkább elsüllyesztették a francia hadihajókat a britek, nehogy a németek kezére jussanak
- Népszerűségének is köze volt Diana hercegné halálához
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap