Egy római-kori gyilkosság áldozatának elrejtett maradványaira bukkanhattak Németországban
2017. szeptember 11. 10:22 MTI
Feltehetően egy 2000 éve történt gyilkosság nyomaira bukkantak a németországi Remagenben, egy római kori szemétgödör feltárásakor. Az egykori római kori várkastély melletti településnél végzett munkák révén érméket, kútmaradványok, valamint több lakóház alapfalait és pincéit tárták fel.
Korábban
A gödörben emberi felkar- és alkarcsontokat, valamint lábcsontokat találtak, a „csontváz többi része hiányzott” – mondta Peter Henrich, a koblenzi régészeti hatóság kirendeltségének vezetője. Mivel a rómaiak halottaikat a településeken kívül, sírmezőkön temették el, felmerült a bűncselekmény gyanúja. „Lehet, hogy valaki darabokra szedett egy holttestet és eltüntette?” – tette fel a kérdést a szakértő. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy baleset történt. Heinrich szerint további kutatásokra van szükség ennek kiderítésére. „Római kori gyilkosságokat tártak már fel például Baden-Württembergben és Rajnavidék-Pfalzban is” – mondta.
Remagenben egy olyan területen végeztek ásatásokat, ahol új lakások és üzletek építésébe fogtak. A régészek felfedezték egy padlófűtéses római fürdőépület jó állapotban megmaradt részeit, valamint dél-franciaországi kerámiákat. Az egykori római kori várkastély melletti településnél végzett munkák révén érméket, kútmaradványok, valamint több lakóház alapfalait és pincéit tárták fel. A leletek az időszámítás szerinti 1-4. századból származnak. Az építkezés miatt az ásatásoknak október 15-én be kell fejeződniük, aztán ráépítenek az antik falakra. „Ezért nekünk most minden félóra számít” – hangsúlyozta Henrich.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap