Egy lázadó brit diplomata önfejűségére is szükség volt az „algériai Pompeji” felfedezéséhez
2020. november 25. 18:59 Múlt-kor
Timgád városát Traianus császár építtette Kr. u. 100-ban. Habár a Nyugatrómai Birodalom bukása után nem sokkal berber törzsek dúlták fel, romjai a mai napig állnak, és 1982 óta világörökségi védelmet élveznek.
Korábban
Római város Afrikában
Az eredetileg Marciana Traiana Thamugadinak nevezett város helyén korábban nem állt település, „ex nihilo” alapították katonai helyőrségként. Mielőtt a Szahara homokja elnyelte volna, a mértani pontossággal megtervezett város virágzó római kolónia volt.
A falakat és oszlopokat elborító homok azonban meg is őrizte a feledésbe merült várost, amelyet a birodalom bukása után ezer évvel fedeztek csak fel újra. A várost olyan jó állapotban őrizte meg a sivatag, hogy sokan az „algériai Pompejinek” nevezik.
Nevét a kolónia a császár édesanyja, Marcia és apja, Marcus Ulpius Traianus emlékére kapta, egyúttal azonban jelképezte magát a császárt, illetve szeretett nővérét, Ulpia Marcianát is.
A település létrehozása kettős célt szolgált: egyfelől a római hadsereg pihenésüket kiérdemelt veteránjai telepedhettek le itt, illetve az aktív katonai helyőrség erőt demonstrált a környékbeli berber törzsek felé.
Alapítása után nem kellett sokáig várni, hogy Timgád fontos kereskedelmi központtá is váljon. Lakói több évszázadon át békében és biztonságban éltek, ez azonban nem tartott örökké: az 5. században az Európából Észak-Afrikába áthajózott vandálok dúlták fel a várost.
A távoli kolóniát a továbbiakban képtelenek voltak biztosítani az egymást követő császárok, saját haderővel nem rendelkezett, területéből pedig egyre többet veszített.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.