Egy francia krónikás feketíthette be a Fekete Herceg nevét
2017. augusztus 14. 11:35 MTI, Múlt-kor
Nem szolgált rá a Fekete Herceg névre a középkori Anglia egyik legnagyobb hadvezére, Eduárd walesi herceg, akinek az eddig véltnél jóval kevesebb vér tapad a kezéhez - állítja francia archívumokban felfedezett dokumentumok alapján egy róla megjelent új életrajz szerzője.
Korábban
III. Eduárd angol király 1330 és 1376 között élt legidősebb fia nevének rombolása nem sokkal halála után kezdődött. Jean Froissart, a százéves háború francia krónikása részletesen írt arról, hogyan mészároltak le az életükért könyörgő férfiakat, nőket és gyerekeket a herceg parancsára, miután serege bevette Limoges városát. Később V. Henrik című drámájában William Shakespeare is megerősítette ezt, „Edvárd, a walesi fekete herczeg”, „A fekete herczeg Edvárd” néven emlegetve őt.
Michael Jones szerint viszont Eduárd nem érdemli meg, hogy „14. századi Darth Vaderként” emlegessék. Kutatásai során a brit hadtörténész bizonyítékot talált arra, hogy sokakkal azok közül, akik Limoges-ban vesztették életüket, nem az angolok, hanem a város francia helyőrsége végzett megtorlásul azért, hogy tárt karokkal fogadták az ellenséget.
A Fekete Herceg nevet csaknem kétszáz évvel halála után aggatták Eduárdra. Egyes történészek úgy vélik, fekete páncélja miatt. Michael Jones szerint viszont a francia földön elkövetett gonosztettei szülték a gúnynevét. Ezek közül is kiemelkedik a neki tulajdonított limoges-i mészárlás, amelyben a város több mint háromezer lakosával végeztek. A történész elsősorban ennek járt utána.
A Franciaország középső részén fekvő város tíz évig az angolok kezén volt, de aztán a franciák a limoges-i püspök árulásának köszönhetően visszavették. Eduárd újra be akarta venni, és 1370. szeptember 19-én sikerrel is járt, a város megadta magát. „Az angolok betörtek a főkapun és válogatás nélkül gyilkolni kezdték a lakosokat - ahogy azt parancsba kapták. Borzalmas volt. Férfiak, nők és gyerekek térdre vetették magukat a herceg előtt kegyelemért könyörögve, de őt annyira elöntötte a düh, hogy senkire sem figyelt” - írta Jean Froissart.
A krónikás változatát azonban kétségbe vonják a nemrég Limoges-ban és Párizsban talált dokumentumok. Egy Eduárd által három nappal a város bevétele után írt levélben említés sincs mészárlásról, sőt, a herceg egyenesen irgalmat sürgetett a lakosoknak, mert nem volt szerepük az árulásban, amely révén egy időre újra francia kézre jutott a város. Michael Jones talált egy 1404-es periratot is, amelyben az szerepel, hogy a francia helyőrség feldühödött tagjai végeztek a lakosokkal, amiért az angolok oldalára álltak.
1346-ban, 16 évesen Eduárd részt vett apja franciaországi hadjáratában, és a Crécy mellett lezajlott ütközetben szerzett nevet magának, amikor az angolok a hosszúíjasokkal jelentős csapást mértek a franciákra, elveszejtve a főnemesség színe-javát. Tíz évvel később a poitiers-i csatában elsöprő diadalt aratott, még a francia királyt is elfogta. Trónra viszont sohasem lépett, rossz egészségi állapota miatt 45 éves korában, egy évvel apja előtt meghalt.
„Mindig is gyanúsnak találtam Froissart elbeszélését, mert annyira nem illett a herceg jelleméhez. Eduárd kemény katona volt, de istenfélő ember” - fogalmazott brit lapoknak Michael Jones. A hadtörténész szerint legfőbb ideje tisztázni a herceget és helyreállítani hírnevét, hogy elfoglalhassa méltó helyét a szigetország történelmében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.