Egy évszázadon át érintetlen maradt az elesett francia katona szobája
2020. június 11. 14:26 Múlt-kor
Korábban
Egy tábornok és a nácik
A sarokban Rochereau egyenruhazubbonya van felakasztva tollas díszsisakjával együtt, a könyvespolc alatt két pár bakancs. A szobában semmihez sem ért senki 1922 óta, és nincs is tervben annak megváltoztatása.
A helyiség konzerválását mindenki szeretné biztosítani, és a polgármester befektetőt is keres a projekthez. Az ügy kevésbé lenne bonyolult, ha a ház nem cserélt volna gazdát többször is a szoba lezárása óta eltelt évszázad során.
1935-ben a Rochereau család egy szintén katona ismerősre, Eugène Bridoux tábornokra hagyta az épületet azzal a megkötéssel, hogy a hadnagy szobája ötszáz éven át érintetlen marad. Bridoux ebbe beleegyezett, azonban a második világháborút követően elvesztette minden birtokát.
A tábornokot a megszálló németekkel kollaboráló Vichy-kormányzat hadügyminisztereként letartóztatták a háború végén, azonban a fogságból Spanyolországba szökött, távollétében pedig halálra ítélték, így sosem tért vissza Franciaországba – 1955-ben Madridban halt meg.
A Bélâbre-i házat a hatóságok lefoglalták, mint a kollaborátor birtokát, és néhány évig bérlőknek adták ki, mielőtt Bridoux unokájának sikerült kiharcolnia a tulajdonjogot.
A jelenlegi tulajdonos, Daniel Fabre – a tábornok unokájának férje – elmondta: tiszteletben tartja a Rochereau család kívánságait, és részéről mindent megtesz, hogy a szerződésbe foglalt, ötszáz évre szóló vállalás teljesüljön (még akkor is, ha a francia jogrendszer nem ismeri el az ilyen kikötéseket).
Döntését az egykori dragonyos hadnagy iránti tisztelettel indokolta, aki több mint száz éve adta életét hazájáért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap