Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
2019. november 11. 11:32 MTI
A genetikai sokszínűség tehette naggyá Rómát – állapították meg antropológusok DNS-vizsgálatok alapján. Az ókori Róma városállamból vált egy 70 milliós birodalom központjává. Már alapításakor jelentős volt genetikai sokszínűsége a Közel-Keletről, Észak-Afrikából, Dél-Európából érkezett bevándorlóknak köszönhetően – írta egy nemzetközi kutatócsoport a Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban.
Korábban
Jonathan Pritchard, a Stanford Egyetem szakértője, Alfredo Coppa, a római La Sapienza Egyetem munkatársa és Ron Pinhasi, a Bécsi Egyetem evolúciós antropológiai intézetének kutatója vezetésével a tudósok 127 ember DNS-ét vizsgálták meg, a leletek Rómában és Róma közelében lévő archaikus lelőhelyekről kerültek elő. A feltárt és elemzett emberi örökítőanyag 12 ezer éves időintervallumot ölelt fel.
Ezek az emberek a mezolitikum földtörténeti korban vadászként és gyűjtögetőként éltek a területen, az újkőkorszakban (neolitikumban) földművesekként.
A réz-, bronz- és vaskorban kereskedők és kézművesek voltak, míg a Római Köztársaság és a császárság idején katonák, politikusok és rabszolgák, a későókorban pedig polgárok. A középkorban és a koraújkorban jobbágyok és nemesek voltak.
A tudósok két nagy Rómába irányuló migrációs mozgást azonosítottak, valamint a későbbi kisebb változásokat a népességszerkezetben.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Egy hétezer évvel ezelőtt lezajlott bevándorlási hullám során földművesek érkeztek a mai Irán és Törökország területéről, és elnyomták az akkoriban Olaszországban letelepült vadászokat és gyűjtögetőket.
A következő bevándorlási hullám a bronzkorban következett be 5-3 ezer éve. A technikai fejlődés eszközei, mint az állatok vontatta kocsik, az úthálózat és a vitorlás hajók minden eddiginél mobilisabbá tették az embereket, növekedett a kereskedelem és különböző földközi-tengeri népcsoportok közötti interakciók.
Így a vaskorszak végén, amikor megalapították Rómát, már olyan emberek éltek ott, akiknek elődei az ukrán sztyeppéről, a Közel-Keletről, Európa és Észak-Afrika egyéb részeiről érkeztek.
A fiatal Róma lakosai a genetikai adatok alapján nagyon különböző származásúak voltak. Utódaik az olasz félsziget egyik városállamából világbirodalommá emelték Rómát: a birodalom felölelte a teljes földközi-tengeri térséget, kiterjedt három kontinensre – Európára, Ázsiára és Afrikára.
A római köztársaság és császárság korában a metropolisz lakóinak száma több mint egymillió volt, a teljes birodalomban mintegy 70 millióan éltek. Akkoriban a legtöbb bevándorló a Földközi-tenger térségének keleti részéből érkezett az örök városba, kevesen a nyugati terültekről.
A későókorban és a birodalom bukása következtében Róma lakossága a harcok és járványok hatására kevesebb mint 100 ezer főre csökkent.
A középkorban és a koraújkorban újabb bevándorlók érkeztek. A kutatók eredményei szerint ezekben az időkben sok római közép- és kelet-európai felmenőkkel rendelkezett. Érkeztek ide longobárdok is a mai Magyarország területéről, szászok Angliából és vikingek Svédországból.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/b8d0664cfdfb8ed4c61340070190f4c8.gif)
![Biblia](/ih0Ax/label/.cut-640x400/128.jpg)
Biblia
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)