Egész Európában népszerű volt a középkorban a legendás Artúr király kultusza
2021. február 21. 16:20 Múlt-kor
Korábban
Fata Morgana
Mint korábban láthattuk, az Artúr-legenda árulója, Mordred már a Historia Regum Britanniae-ben is mint az uralkodó testvérének, Morgause-nak a fia jelent meg. Mordredre néhány későbbi szövegváltozatban a testvérpár fatális véletlen folytán létrejött vérfertőző kapcsolatának gyümölcseként hivatkoztak.
Akár fia, akár unokaöccse volt Artúrnak, Mordred minden változatban a gonosz megtestesüléseként jelent meg. Artúrt a legenda szerint a döntő összecsapás után Avalon szigetére szállították, hogy ott ápolják sebeit.
Monmouth-i Gottfried még nem részletezte, hogy kinek a jóvoltából került a király Avalonra, a későbbi hagyományban azonban a szigeten uralkodó Morgan le Fay-hez, Artúr féltestvéréhez kötötték a cselekedetet. A legenda szerint Morgan Artúr anyjának, Ygernának első férjétől született lánya volt.
Eleinte jelentős varázserővel bírt, és alakváltoztatásra is képesnek tartották. Utóbbival magyarázható, hogy sok nyelvben manapság is nevének olasz változata, a Fata Morgana szolgál a délibáb megjelölésére. Kezdetben elsősorban gyógyító ereje kapott hangsúlyos szerepet, a későbbi Artúr-legendákban azonban már negatív tulajdonságait is kiemelték.
A rejtélyes, kelta mítoszok világából eredeztethető Avalon szigete Monmouth-i Gottfried munkájában jelent meg először, ekkortól kezdve pedig az Artúr-legenda minden változatában felbukkant. Avalon a középkori ember számára a reményt jelentette.
A reményt arra nézve, hogy miután karcsú hölgyek és bölcs boszorkányok meggyógyítják sebeit, Artúr egyszer még visszatér, és – ahogy a kiváló francia történész, Jacques le Goff fogalmazott – királyságában megvalósítja a Hit és az Erény uralmát. „Rex quondam, rexque futurus”, vagyis az egykori és majdani király képe testesült meg Artúr alakjában a középkori ember képzeletében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap