Dózsa tüzes koronája és egy elefánt talpa – hét kegyetlen kivégzés a múltból
2025. március 4. 14:20 Kulcsár Ádám
Korábban
Élve kettéfűrészelés
Az egyik legbrutálisabb kivégzési forma során a szerencsétlen elítéltet fűrésszel vágták két darabba. Caligula római császár deréktájon választatta ketté a foglyokat, a marokkói szokás szerint pedig hosszában haladt át rajtuk a fűrész. Vagy a koponyánál kezdték, vagy az ágyéktól haladtak a fej felé. Ez utóbbi során fejjel lefelé rögzítették az elítéltet, ami még borzalmasabb haláltusát eredményezett – így ugyanis a kibírhatatlan fájdalom és a vérveszteség ellenére sem ájult el, hiszen az agya bőven kapott vért. Egyetlen feljegyzett alkalomról tudunk, amikor ezt alkalmazták, mégpedig a Perzsiában térítő Szent Simon esetében.
A kettéfűrészelés első említése a perzsáktól való, ők azonban – az előző példától eltekintve – főként az uralkodóikat tették el ily módon láb alól. Az eljárás a legrégebbi római törvénykönyvben, a tizenkét táblás törvényekben is szerepelt, ám a használatára már akkor sem emlékezett senki. Caligula, az őrült császár később felelevenítette az ősi módszert. A főként családtagjain alkalmazott kivégzéseket állítólag étkezés közben szerette végignézni.
Az embertelen eljárás az újkorban sem tűnt el végleg. Spanyolországban a XVI. századi muszlim felkelés alkalmával fűrészeltek ketté mórokat, míg a Napóleon orosz földön harcoló hadseregétől leszakadó franciákkal a kozákok végeztek így.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Napjainkig nincs konszenzus Károlyi Mihály megítélésében 20:20
- Az elfeledett Erdélyi Károly 18:05
- Hősök a Köztársaságban, rabszolgák a Szovjetunióban 16:55
- Feltérképezik az 1572 óta elveszett Vilcabamba városát 16:25
- Tragikus körülmények között végződött Jim Clark autóversenyző karrierje 15:05
- Dózsa tüzes koronája és egy elefánt talpa – hét kegyetlen kivégzés a múltból 14:20
- Shakespeare-szonett politikai átiratára bukkantak Oxfordban 13:19
- A korabeli Budapest majd minden kabaréjában fellépett Salamon Béla 09:50