Diktátorok gyermekei
2015. március 18. 16:09
Hitler "eltitkolt zabigyereke"
A francia Jean-Marie Loret 1981-ben állt a nyilvánosság elé azzal a nagy port kavaró bejelentéssel, hogy ő Adolf Hitler házasságon kívül született fia. Az Apád neve Hitler című könyv szerzője négy évvel később hunyt el, így már nem tudta hitelt érdemlően bebizonyítani a vitatott családi kötelék tényét. A történet szerint Jean-Marie 1918 márciusában látta meg a napvilágot, s úgy nőtt fel, hogy semmit sem tudott feltételezett apja kilétéről. Anyja, Charlotte Lobjoie később örökbe adta fiát a Loret családnak.
Az ötvenes években Lobjoie tudatta fiával, hogy a Hitlerrel való rövid románcának gyümölcse; a fogantatásra egy átmulatott 1917. júniusi éjszakán került sor, mikor még csak 16 éves volt. A találkozás az első világháború idejére nyúlik vissza, amikor Hitler fiatal katonaként éppen a nő lakóhelyéhez közel, a franciaországi Seboncourtban tartózkodott.
Ahogy azt Lobjoie a fiával való párbeszéde során felidézte, Hitler gyakran elvitte őt a határba rövid sétákra, amelyek rendre rosszul végződtek, a „Führer” ugyanis olyan szónoklatokba kezdett, amit a lány nem nagyon értett; mint mondta, Hitler a dagályos beszédet németül, egy képzelt közönségnek adta elő. „Még ha tudnék németül, se tudtam volna követni, Ausztria, Bajorország és Poroszország története nem állt annyira közel hozzám” – így az asszony.
Apja személyének kiléte egész életében kísérte Jean-Marie Loretet, a férfi sohasem tudta feldolgozni, hogy a világ leggonoszabb emberének sarja; egész életében fáradhatatlanul dolgozott, csak így tudott ideiglenesen megszabadulni a lelkét szüntelenül gyötrő gondolattól. „Soha nem mentem szabadságra, húsz évig még moziban sem voltam”. A hetvenes években kereste fel ügyvédjét, akinek csak annyit mondott: „Én vagyok Hitler fia. Mondja meg, mit tehetek”.
Állítólag a férfi a kérdés tisztázására egy egész kutatócsapatot fogadott fel, amely egy történészből, egy genetikusból és egy grafológusból állt. „Mindenki ugyanarra a következtetésre jutott: Jean-Marie Loret valószínűleg Adolf Hitler fia” – fejtette ki az ügyvédje a francia LePoint-nak. Hitler ugyanakkor nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy fia született, inkább pénzt küldött Lobjoie-nak.
Az egyik bizonyíték a Wehrmacht tisztviselőitől származik, akik borítékban vitték az apanázst a nőnek, mikor a nácik megszállták Franciaországot. Sőt olyan festményt is találtak a nő padlásán, amelyen Hitler aláírása olvasható. Az 1985-ben elhunyt Loret gyermekeiről pedig úgy hírlik, hogy - mint állítólagos Hitler-unokák - bejelentették igényüket a Mein Kampf szerzői jogdíjából származó bevételekre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap