Csupán három hónapig maradt fenn az újonnan független Norvégia
2023. május 17. 09:50 Múlt-kor
Korábban
Egy évszázadnyi függés
Az önálló Norvégia álma nem élhetett sokáig: miután nem sikerült sem Nagy-Britannia, sem a hatodik koalíció más államainak támogatását megszerezni az önállósági törekvésekhez, nyilvánvalóvá vált, hogy a győztes Svédország katonai erővel fog érvényt szerezni a kieli békében foglaltaknak.
A július 26-ától augusztus 14-éig tartó háborúban a svédek egyértelmű fölényben voltak, azonban több helyen jelentős ellenállásba ütköztek, ami fontos mozgásteret hagyott Keresztély Frigyesnek.
XIV. (III.) Károly János, svéd–norvég király
Augusztus 10-én XIV. Károly János svéd király volt az, aki tűzszünetet ajánlott fel, és még aznap megkezdődtek a két fél közötti tárgyalások a Viken megyei Mossban (érdekesség, hogy e háború mind a mai napig az utolsó fegyveres konfliktus, amelyben Svédország részt vett).
A svéd fél jelentős engedményt tett: elfogadta a májusi alkotmányt, ezzel biztosította a norvégokat arról, hogy országukat nem fogja egyszerűen bekebelezni a keleti szomszéd.
A mossi konvenció néven elfogadott egyezmény hivatalosan a svéd király és a norvég kormány között jött létre, azt nem Keresztély Frigyes (akinek legitimitását a svéd fél nem ismerte el), hanem két minisztere, Niels Aall és Jonas Collett írta alá. Értelmében Norvégia az uralkodó személye és a külügyek kivételével gyakorlatilag külön ország maradt.
1814. november 4-én a Storting hivatalosan is Norvégia királyává választotta Bernadotte-ot (ekkoriban a norvégok szintén XIV. Károly Jánosként emlegették, napjainkban a norvég történetírás III. Károly Jánosnak nevezi), és a későbbi közös királyok is a norvég törvényhozás jóváhagyásával léptek trónra, azaz továbbra sem vált örökletessé a monarchia.
Norvégia és Svédország uniója békés úton, a Storting kezdeményezéséből, népszavazással megerősítve ért véget 1905. október 26-án, II. Oszkár svéd király lemondásával a norvég trónról. Helyére Károly dán királyi herceg lépett VII. Haakon néven, akinek leszármazottai (a Glücksburg-ház) máig Norvégia uralkodói.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.