Csontváry, Renoir és Gulácsy a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria idei húzónevei
2023. március 22. 13:19 MTI
A Szépművészeti Múzeum többek között nagyszabású Csontváry- és Renoir-kiállításokkal, a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) pedig egy Gulácsy-életműtárlattal várja a közönséget 2023-ban.

Részlet Csontváry Kosztka Tivadar önarcképéből (1896 körül)
Korábban
Tavaly a Szépművészeti történetének legerősebb évét zárta, négy világszínvonalú életmű-kiállítással. Cezanne, Bosch, Matisse és El Greco kiállításainak köszönhetően a múzeumba rekordszámú, 750 ezer látogató érkezett, sőt a Magyar Nemzeti Galériával együtt az intézmény egymilliósnál nagyobb közönséget fogadott – tekintett vissza 2022-re keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója.
Baán László felhívta a figyelmet az MNG még két hétig nyitva tartó Vaszary-tárlatára is, amely már 80 ezres látogatottságnál tart.
Az idei tervekre kitérve a főigazgató kiemelte A festő és modelljei címmel szeptember 21-én nyíló, Pierre-Auguste Renoir alakábrázolásait a középpontba állító nagykiállítást.
Az impresszionista mester életművéből Magyarországon most nyílik majd az első átfogó tárlat, amelyet évek óta készítenek elő a párizsi Musée d'Orsay-val és Musée de l'Orangerie-vel együttműködésben, de több más nagy gyűjteményből is érkeznek munkák – közölte.
Baán László elmondása szerint a kiállítás apropóját egy 2019-es gyűjteménygyarapítás adta, amikor a múzeum megvásárolta Renoir Fekvő női akt (Gabrielle) című remekművét. Ennek az akvizíciónak köszönhetően is, az őszi kiállításon először lesz együtt látható a francia mester 1903 és 1907 között festett három nagy, fekvő női aktja.
Százhetven éve született Csontváry Kosztka Tivadar, ezt az évfordulót közös kiállítással ünnepli a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum. A több mint 40 művet felvonultató, az életművet átfogóan bemutató tárlat április 13-tól lesz megtekinthető Budapesten, ezt követően pedig Pécsen is bemutatkozik.
Amíg a pécsi Csontváry-képek a fővárosban vendégeskednek, a két intézmény együttműködésének köszönhetően egy Toulouse-Lautrec munkáiból összeállított válogatás mutatkozik be a Janus Pannonius Múzeumban.
A Szépművészeti Csontváry-kiállításával párhuzamosan az MNG Gulácsy-életműtárlattal jelentkezik, így először látható párhuzamos nagykiállításokon a két "nagy, magányos mester" – emelte ki Baán László.
Mint hozzátette, a Na'Conxypan hercege címmel meghirdetett kiállítás több mint 80 festményt bemutatva tárja fel Gulácsy Lajos művészetét.
A Nemzeti Galéria ősszel Barabás Miklós-emlékkiállítással jelentkezik, a Technocool című tárlat a kilencvenes évek popkultúráját és a technokorszak születését vizsgálja, míg a főváros egyesítésének 150. évfordulójára a Fortepan és a Deutsche Fonotek gyűjteményeiből rendezett válogatás emlékezik meg.
A főigazgató felidézte, hogy tavaly fejeződött be a Szépművészeti Múzeum épületének átfogó rekonstrukciója, melynek egyik legnagyobb eredménye, hogy 80 év után ismét együtt látogatható a Román, a Reneszánsz és a Barokk csarnok.
Június elején két kiállítással nyílik újra a Szépművészeti megújult grafikai kiállítótere.
A papír varázsa című tárlat a múzeum grafikai gyűjteményének történetét idézi fel, a Baselitz X Schiavone című kiállítás pedig az egyik legismertebb kortárs német képzőművész, Georg Baselitz munkáit állítja párhuzamba egy 16. századi olasz mester lapjaival.
A Reneszánsz csarnok fölött újranyílik egy kisebb kiállítótér is 2023 végén, egy meglepetésnek szánt tárlattal – mondta el Baán László.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- A Múlt-korral is találkozhattok a Magyar régészet napján a Nemzeti Múzeumban tegnap
- Gyanús körülmények között hunyt el Hollywood örök dívája, Marilyn Monroe tegnap
- Egyetlen Ady-vers elmondásával bejutott a Színiakadémiára Básti Lajos tegnap
- Eredetileg az özönvízről festette volna monumentális körképét Feszty Árpád tegnap
- Hogyan zajlik egy árverés? tegnap
- A bizalmatlanság légköre fogadta az első „önjáró társaskocsikat” tegnap
- Fabergé is megörökítette egy tojásán a birodalmat átszelő transzszibériai vasutat 2023.05.31.
- 10 tény Kolumbusz Kristófról 2023.05.31.