Csillagképek, látomások, angyalok – mit gondoltak az univerzum titkairól a középkorban?
2017. május 5. 13:19
Korábban
Mit jelentenek a csillagok?
A Biblia egyik legismertebb története, amikor Jézus születését követően a napkeleti bölcsek egy fénylő csillagot követve jutnak el Betlehembe. A középkori keresztény hagyomány Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt gazdag ajándékaik – arany, tömjén és mirha – alapján királyokként azonosította és a korabeli ismert világ három kontinenséről származtatta. Az alábbi képen például a legidősebb királyon, zöld köpenyben egyértelműen a középkori Európa királyi udvarainak viseletét láthatjuk, míg fiatalabb, turbánt viselő társai sárga és piros ruhában már csak sötétebb bőrszínük miatt is megfeleltethetők Ázsiának, illetve Afrikának.
Napjainkban is sokan hisznek abban, hogy a csillagok és bolygók mozgása hatással lehet sorsunk alakulására. Nem volt ez másképp a középkorban sem, amikor az asztrológiai művek széles tárháza készült el. Az alábbi képen a „zodiákus-ember” népszerű ábrázolását láthatjuk, amely kép az állatövi jegyek testrészekre gyakorolt hatását volt hivatott ábrázolni. A gondolat alapja az volt, hogy az emberi testet a nagy univerzummal párhuzamban létező mikrokozmoszként fogták fel. A csillagképek egy az emberi test megfelelő helyén jelennek meg: a Bak a fejnél, az Ikrek a vállaknál, a Skorpió a nemi szerveknél, míg a Halak a lábnál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap