Csaknem száz év leforgása alatt ment végbe a Tisza megzabolázása

2024. augusztus 27. 08:20 Múlt-kor

Korábban

A nagy terv végrehajtása

Vásárhelyi „előleges javaslatként” már az 1840-es évek elején benyújtotta elképzeléseit József nádornak, azonban e tervek még jobbára a Felső-Tisza vidékéről szóltak, ezért nem élvezték a Széchenyi által 1846-ban összefogott társulatok egyöntetű támogatását. A tervezet, amelyet az egyesült Tisza-völgyi Társulat elfogadott, már a Tisza teljes hosszára, illetve mellékfolyóira vonatkozóan is irányzott elő lépéseket.

Széchenyi István (Wikipédia / Schöfft József / Közkincs)

A terv elfogadásával egy időben Széchenyi a projekt vezető mérnökeként is szerződtette Vásárhelyit, hogy a kivitelezés során maradéktalanul érvényesülhessenek elképzelései, azonban a nagy tervet megalkotó mérnök még 1846 áprilisában – éppen a Tisza-völgyi Társulat egy pesti ülésén, váratlan szívroham következtében – elhunyt.

A helyére Itáliából érkezett Pietro Paleòcapa, a vízzel ugyancsak állandó küzdelmet vívó Velence építési főigazgatója, aki Vásárhelyi adatai alapján részletes tervet dolgozott ki. A velencei mérnök sokkal inkább a töltésekre hagyatkozott, mint az átvágásokra, azonban a Tisza-völgyi Társulat nem kívánta teljességgel elvetni az eredeti tervező elveit: Paleòcapa és Vásárhelyi terveinek kompromisszumos ötvözéséből indultak meg 1846. augusztus 27-én a munkálatok. Ezen a napon Tiszadob határában megkezdődött a későbbi Széchenyi-gát építése, illetve elkezdték kiásni a Tiszadob és Tiszaszederkény közti mesterséges medret.

Pietro Paleòcapa (Wikipédia / Luigi Chiesa / CC BY-SA 3.0)

Paleòcapa kevesebb átvágással „dolgozott”, mint amennyit Vásárhelyi kívánatosnak tekintett volna, ám így is jelentős kiigazításokra került sor: az addigi 1419 kilométeres folyó hossza 1879-re mintegy 38 százalékkal, 962 kilométerre csökkent, ebből 136 kilométer lett az új, épített meder, míg az átvágásokat követően összesen 589 kilométernyi holtág keletkezett. A folyószabályozás szomorú következménye az egykori mocsárvidék fajokban páratlanul gazdag ökoszisztémájának megszűnése, valamint a gyorsabbá és mélyebbé vált folyó legendás halbőségének csökkenése is.

Mint az az évszámokból kitűnhet, a munka – különösen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc által okozott zavarok okán – szakaszosan haladt csupán, az 1850-es években további pusztító árvizek vonultak végig a Tiszán, 1879-ben pedig gyakorlatilag megsemmisítette a történelmi Szegedet egy híresen pusztító áradás. A legnagyobb gond az volt, hogy a mesterséges medrek, bár folyt bennük víz, az évtizedek során sem váltak „anyamederré”, azaz a folyó továbbra is jelentős mértékben kitért belőlük jelentősebb – általában a tavaszi olvadással bekövetkező – víztöbblet esetén.

A munkálatokat – a tervek többszöri megújítása és a töltésrendszer további egységesítését követően – 1905-ben tekintették befejezettnek. Bár egy folyószabályozás sosem tekinthető teljesen befejezett munkának, és még a legutóbbi évtizedekben is vonultak végig pusztító árvizek a Tiszán, a jelenlegi szabályozási irányelvek is elsősorban Vásárhelyi Pál tervein alapszanak.

előző oldal 2 / 2