„Csak a halott indián a jó indián” – 7 véres mészárlás az amerikai indiánok történelméből
2018. március 9. 10:31
Korábban
A Washita folyó menti mészárlás
Fekete Üst azon kevesek egyike volt, aki sikeresen el tudott menekülni a Sand Creek-i mészárlásból. Bár az indián főnök továbbra is békére törekedett az amerikaiakkal, szavai egyre kevésbé találtak értő fülekre saját népe körében. Miután pedig az amerikai kormány nem váltotta be korábbi ígéretét a a Sand Creek-i incidens túlélőinek kárpótlására és a telepesek előrenyomulása tovább zsugorította az indiánok számára kijelölt területeket, egyre inkább megszaporodtak az amerikaiak elleni támadások.
Az Indián Terület (a mai Oklahoma állam) katonai ellenőrzését felügyelő Philip Sheridan tábornok a polgárháború északi hősét, az Ír Hetedik Lovasezred parancsnokát, George Armstrong Custert bízta meg az indiánok elleni megtorlás vezetésével. Custer pedig nem is okozott „csalódást”. 1868 november 29-én egységével rajtaütött a Washita folyó mellett táborozó indián közösségre. Az ütközetben több mint 100 indián harcos esett el – köztük Fekete Üst is – és a becslések szerint mintegy 75 nő és gyermek vesztette életét. A „nagy győzelemről” Custer egy táviratban értesítette felettesét: „Egy, az indiánok éppen aludtak. Kettő, az asszonyok és a gyermekek kevés ellenállást mutattak. Három, az indiánokat megzavarta az új eljárásmódunk.”
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- 25 000 embert kellett kitelepíteni Makóról a Tisza áradása miatt 17:05
- Hollywood csillagaként sem feledte magyar gyökereit Tony Curtis 15:05
- Homeini ajatollah gyújtó szavára lobbant fel az iráni iszlám forradalom 12:20
- Elfordult a munkásmozgalmat éltető propagandafilmektől Máriássy Félix 10:35
- Botrányaiba bukott bele a Spanyolországot a diktatúrából kivezető I. János Károly tegnap
- Terrorba fordította a szabadság forradalmát a jakobinusok kormánya tegnap
- Érdemes lesz kilátogatni a hétvégén a Margitszigeti Színházba tegnap
- Székely Bertalan lovának csontváza is megtekinthető lesz a Múzeumok éjszakáján tegnap