Emlékezet és valóság - a magyar politika vezéralakjai a világháborúban
2005. május 30. 15:15 Hajdu Tibor
Általában megszoktuk, hogy a politikusok memoárjainak fő célja az önigazolás, még akkor is, ha sikeres működésre tekinthetnek vissza, hát még olyan nemzeti katasztrófa után, mint az első világháború, az összeomlás és Trianon. A világháború magyar felelőseinek esete azonban komplikáltabb, mert Magyarország helyzete, viszonya a háborúhoz és a Monarchiához ellentmondásos volt, másrészt, mert a kétségbeesett nemzeti közvélemény a realitásokkal nem számoló vádjai ellen kellett védekezniük.
Bevezetés
Kétségtelen, hogy a magyarságot ért veszteség semmiképpen sem állt arányban a magyar politika mozgásterében józanul meghatározható felelősséggel, hiszen például önálló magyar külpolitika vagy hadsereg sem volt. Miután azonban Trianonról és okairól abban a kétségbeesett helyzetben nem lehetett nyugodtan tárgyilagosan érvelni - hiszen ez még ma sem könnyű, annak elismerése helyett, hogy rossz helyre tett kis báb voltunk a nagyhatalmak sakktábláján, a közvéleménynek megfelelő magyarázatokat kellett találni.Az összeomlás utáni első kétségbeesésben, más vesztes államokhoz hasonlóan, a közhangulat hajlott a pacifisták és szocialisták sematikus ítéletének elfogadására, miszerint a háborúk ellentétesek a népek érdekeivel és véget kell nekik vetni valamiféle nemzetközi megegyezéssel. Miután azonban ez nem sikerült, a nacionalista gyűlölködés a háború után még hevesebb volt, mint előtte és ahol a szocialisták kerültek hatalomra, nem tudták megakadályozni az új háborúkat, sőt maguk is kezdtek ilyeneket, az 1920-as évek ellenforradalmi, nacionalista hangulatában új magyarázatokra volt szükség.
A magyar közvélemény még mindig józanabb volt a németnél például, amely nem tudván elviselni a katonai vereség tényét, az ismert tőrdöfés-elméletbe menekült. Nálunk ha el is hangzott a propaganda-frázisok szintjén ilyesmi, nem számított elfogadható magyarázatnak. Egyes katonai szakírók, mint Werth Henrik a Hadtörténelmi Közlemények legújabb számában ismertetett háború utáni elemzéseiben, megpróbálkoztak azzal, hogy a politikusokat tegyék felelőssé, mert nem tudták diplomáciai úton elérni Anglia semlegességét. Bármilyen komolytalan volt ez a vád a nem létező magyar diplomáciával szemben, védekezésre késztette a politikusokat, akik nem dobhatták vissza a labdát a katonáknak, hiszen mielőbb új hadsereget akartak velük szerveztetni. Az elfogadható magyarázat nehézségeit itt csak röviden vázolnám néhány vezető, felelős politikus példáján.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap