Emlékezet és valóság - a magyar politika vezéralakjai a világháborúban

Andrássy Gyula

Andrássy apja méltó utódának képzelte magát és ambícióit ez határozta meg; noha annak éppen ellentéte volt, sokkal nagyobb műveltséggel és ismeretekkel, de sokkal kevesebb politikusi tehetséggel és határozottsággal, döntési képességgel. Ezért ha emlékiratait olvassuk, többet nézünk ki belőle, mint amennyit tettekkel tudott bizonyítani. Hosszan idézi háború előtti és alatti megnyilatkozásait annak bizonyítására, hogy ő mi mindent előre látott és milyen más lett volna, ha ő tudja befolyásolni a Monarchia utólag élesen bírált diplomáciáját és nem Tisza. Arra nem ad felvilágosítást, hogy miért nem lépett fel nyíltan e hibák ellen? Ennek egyik oka feltétlen németbarátsága, csodálata Vilmos császár iránt, amit nem is tagad.

Jellemző módon adja elő parlamenti beszédét a korlátlan tengeralattjáró háború támogatásáról. `Én a parlamentben a kormány elhatározását tudomásul vettem, de beszédemben azt mondtam (1917. február 26.), hogy a tenger alatti háború használata 'csak akkor volt helyes, ha oly hatályos, hogy esetleg új ellenségek beavatkozása kevesebb hátrányt okoz, mint amennyi haszonnal jár a fegyver.  Hogy vajon így lesz-e, azt mi (az ellenzék) nem tudjuk, azért mi nem vállalunk felelősséget, azért a hadvezetőség felelős'. Utólagos, teljesen meddő kételyek hangoztatása által nem akartam a nemzet nyugalmát és önbizalmát aláásni, défaitizmust terjeszteni, mint ahogy Károlyi tette.` De `egészen más kérdés, hogy mint felelős tényező az elhatározáshoz előzetesen hozzájárultam volna-e. Mindenesetre csak abban az esetben tettem volna ezt, ha a katonák meggyőztek volna számításaink helyességéről. Német nyomás miatt semmi esetre sem, mint ahogy azt Czernin tette, aki a végzetes következményeket megjósolta, és mégis felelősséget vállalt értök...Inkább el kellett volna Németországtól válni, mintsem oly eszközökhöz nyúlni, melyek káros voltáról meg voltunk győződve.`

Abban igaza van Andrássynak, hogy Czernin többször is jobb meggyőződése ellenére, gyávaságból engedett Berlinnek. Ám attól tartok, ha Andrássy ül a hőn áhított ballhausplatzi karosszékben, ugyanúgy engedett volna, igaz, nem megalkuvásból, hanem meggyőződésből. Hogy nem tartott defetista beszédeket, mint Károlyi, az igaz, de a családi villásreggeliken megbeszélte kedvenc vejével fellépéseit és tárgyalásait, mintegy a veszedelembe küldött előőrsként használva őt, hogy esetleg vele kapartassa ki magának a gesztenyét. Sőt kölcsönadta neki svájci és más informátorait az ellenség irányában való tapogatódzáshoz, amit maga nem tett volna. Igaz, résztvett Károlyival együtt azokban a kísérletekben 1915-ben, melyek célja Olaszország semlegességének megőrzése volt, itt azonban a német diplomáciával egyetértésben, sőt párhuzamosan járt el, igaz, sikertelenül - mint szinte mindig, ha a tettek mezejére lépett. A nyilvánosság előtt azonban visszautasította például 1915. december 7-én Károlyi béke-kezdeményezését.  Ezért el is nyerte jutalmát: Tisza ettől kezdve vele, Apponyival és Rakovszky Istvánnal rendszeresen megbeszélte a háború fő problémáit, Andrássy nem volt tehát az az információk hiányában véleményt nyilvánítani nem tudó ellenzéki politikus, amilyennek memoárjában beállítja magát.

1. Bevezetés
2. Tisza István
3. Andrássy Gyula
4. Apponyi Albert
5. Károlyi Mihály
6. A szociáldemokraták