60 éve kezdte meg rendszeres adását a Magyar Rádió
2005. május 2. 11:23
1945. május elsején Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök beszédével kezdte a II. világháború utáni folyamatos és rendszeres adását a Magyar Rádió.
Utcai hangszórókon szólal meg a rádió
Hallgassa meg Dálnoki Miklós Béla köszöntőjét! | ||
A Budapesti Nemzeti Bizottság 1945. január 25-én Ortutay Gyulát bízta meg az MTI és a Rádió újjászervezésével.
Az ostrom alatt tönkrement stúdióban és a lakihegyi adótoronynál azonnal megkezdődött a romeltakarítás, s márciusban már zenekari próbák zajlottak a kályhával fűtött II. stúdióban. Az új szünetjel a "Te vagy a legény, Tyukodi pajtás" melódiája lett, melyet áprilisban rögzítettek.
1925-ben még Csepelen majd a szabadsághegyi telefonközpontban működött az a fél kilowattos Telefunken adó melyen 1945. május 1-jén 12 órakor megszólalt a rádió.
A budapestiek a Blaha Lujza téren, a Múzeumkertnél, a Rádiószékháznál, a Liszt Ferenc téren, az Erzsébet téren, a Szent István téren és a Ferenc téren elhelyezett utcai hangszórókon hallgatták, amint az ünnepi műsor előtt Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök, majd a koalíciós pártok és a Szakszervezeti Tanács vezetői mondanak köszöntőt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap