Az elfeledett Budapest
2005. március 30. 11:42
Összefoglalásunkban a Budapesti peremkerületek rejtőzködő értékei és a Budapesti temetőkkel foglalkozó sorozat cikkeit gyűjtöttük ösze.
Budapesti peremkerületek rejtőködő értékei
- A
kőbányai szőlőművelés utolsó emléke
A budapesti peremkerületek rejtett kincseit bemutató sorozatunk a kőbányai Csősztorony történetét tekinti át. A díszes épület az utolsó tanúja a szölőművelésnek, amely a kőbányászat és a sörgyártás mellett egykoron meghatározta a kerület életét.
- Római tábor a nagytétényi Kastélymúzeumnál
A budapesti peremkerületek rejtőzködő értékeiről szóló sorozat újabb részében a Campona római tábor romjait látogattuk meg. A közeli bevásárlóközponttal azonosított helyen ugyanis a római korban még pannóniai provinciát megszálló katonaság egyik tábora állt.
- Középkori apátság a szemétlerakó
alatt
Budapest nyolc külső kerületének leválasztása és a cityönkormányzat létrehozása körüli viták során rá kellett döbbennünk, ma sem ismerjük igazán a fővárosi peremkerületek helytörténeti örökségét. A Múlt-kor "Budapesti peremkerületek rejtőzködő értékei" című sorozatának első részében a méltatlanul elhanyagolt kánai apátság romjait kereste fel a Kamaraerdő mellett.
- Árpád-kori kolostor, ahol a Szent Pál ereklyét évszázadokig
őrizték
Budapesti peremkerültek rejtőzködő értékeit bemutató sorozatunk újabb része a budaszentlőrinci pálos kolostor történetével foglalkozik, ahol Szent Pál ereklyéjét évszázadokig őrizték. A kolostorrom és környéke ideális zarándokhely lehetne, főleg, ha a szomszédos Hárs-hegy oldalában lévő Báthory-barlang is méltó helyet kapna az emlékezetben.
- Rákospalota strandfürdője és a pesti oldal egyetlen
vízimalma
Budapesti peremkerületek rejtőzködő értékeiről szóló sorozatunk utolsó részében Rákospalotára látogatunk, ahol a Szilas-patak partján áll az egykori Liva-malom, a pesti oldal egyetlen ma még látható vízimalma. A kerületi kisiparosság emléke ma kísérteties hely, amely - térdig érő szemétben, roncs autó és tönkrement székek, ágyak társaságában - végképp nem fontos senkinek.
- Egy tipikus magyar kastélysors
Rákoskeresztúron
A Múlt-kor "Budapesti peremkerületek rejtőzködő értékei" című sorozatának második részében a XVII. kerület egyik ékességét, a Podmaniczky-Vigyázó kastélyt kereste fel.
- Minden évben misével ünneplik a Széchenyi-hegyi Madonna
kápolna helyreállítását
Budapesti peremkerületeket bejáró sorozatunk újabb részében a Széchenyi-hegy oldalában az erdőben rejtőző Úti Madonna Kápolnához látogatunk. A kis erdei szent helyet vandálok tönkretették, kifosztották, 1997-re már csak a torzója maradt. A széles körű társadalmi összefogásnak köszönhetően azonban újra felépülhetett 1998 nyarára. Ma már újra sokan látogatják, hívők és megpihenni vágyó kirándulók egyaránt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05