Légiháború Magyarországon
2005. március 8. 11:29 Schieber József, Magyar Polgári Védelmi Szövetség
Végső számvetés
Nehéz összeállítani a végső veszteséglistát. Az adatok jelentős része 60 esztendővel az események után is bizonytalan. Ez egyébként nem speciálisan magyar jelenség, a legtöbb bombázott európai országról elmondható. Így például a gyakran idézett Drezda elleni 1945. februári brit támadás áldozatait a különböző szerzők 35 ezertől 110 ezerig adják meg.
Az első átfogó becslésben a Magyar Statisztikai Szemle 1946. évi 1-6. számában 16 ezer főre teszi a bombatámadások során életüket vesztettek számát. Ezen belül Budapest bombatámadásai során a polgári áldozatok száma 3 ezer fő. Az 1944-es határokon belül hazánk 3122 városa közül 1024-et (32,8%) ért bombatámadás.
A magyar áldozatok számát a többi európai országéval összevetve elmondható, hogy aránylag alacsony a polgári lakossági veszteség. Ez a tény egyértelműen a magyar légoltalom hatékonyságát jelzi, még akkor is, ha a bombatámadások ereje lényegesen gyengébb volt, mint például Németországban.
Valamennyi tényező figyelembevételével is egyértelmű tényként könyvelhető el, hogy a légoltalom eredményesen használta fel azt a rendelkezésre álló időhaladékot, hogy csak 1944. áprilistól bombázták hazánkat a szövetségesek. Hibáival együtt is életképes óvóhelyrendszert építettek ki, és a védelem többi módszerét - riasztás, kitelepítés, álcázás, felkészítés - jól és időben alkalmazták.
A légoltalom, mint szervezet összességében megfelelt az elvárásoknak, és jelentősen csökkentette a légitámadások áldozatainak számát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.