Légiháború Magyarországon
2005. március 8. 11:29 Schieber József, Magyar Polgári Védelmi Szövetség
Légoltalmi mentés: 2-300 ezer kitelepülő
| ||||||
A polgármester felhívta a károsultak figyelmét, hogy a támadást követő 3 napon belül keressék fel a lakásuk szerinti illetékes kerületi elöljáróságok népjóléti osztályát nyilvántartásba vétel, élelmiszerjegyekkel való ellátás céljából. Hasonlóképpen szabályozták az ellátást a főváros környéki városokban és községekben, Kispesten, Pestszenterzsébeten, Soroksáron, Csepelen; megszervezték a ruhanemű és az azonnali pénzsegély juttatását is.
Április 4-én összeült a kormány. Első intézkedésével azonnal kiterjesztette a statáriumot a légiriadó alatt elkövetetett minden nagyobb bűntényre, rablásra, fosztogatásra, gyilkosságra.
A légoltalmi kiürítési kormánybiztos - aki egyben a légoltalom országos parancsnoka volt - még aznap közleményt adott ki Budapest és közvetlen környékének - Budafok, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota és Újpest megyei városok, valamint Albertfalva és Csepel községek - kiürítésére.
Nem költözhettek ki: a közlekedési vállalatok személyzete, a hadiüzemekben dolgozók, a tűzoltók, a pénzintézeti dolgozók, orvosok, gyógyszerészek, szülésznők, a temetkezési vállalatok dolgozói, élelmiszer-kereskedők, a kisiparosok többsége, valamint a légoltalmi szervezetekbe beosztottak. Ők kötelesek voltak helyükön maradni. Felhívták a lakosság figyelmét, hogy az elszállítás városrészenként, a legrövidebb időn belül megtörténik.
Aki önként kiköltözött, lakásutalványt kapott. Előnyben részesítették azokat, akik rokonokhoz, ismerősökhöz költöztek. A kitelepítendő lakosságot két kategóriába osztották, elsőbe tartoztak a közhivatalok, valamint a hadiüzemek dolgozói, akiknek a kitelepítését az iparügyi miniszter, illetve a hivatal vezetője, a másodikba a lakosság többi részét sorolták. Kényszerelhelyezést csak a kibombázott, hajléktalanok elhelyezése esetén alkalmaztak.
Az első kitelepítő vonatok április 7-én indultak. A napi sajtó rendszeresen közölte honnan és mikor indulnak szerelvények. A lakosság szigorú ütemterv szerint a fővárosi pályaudvarokon létesített berakodási helyekről induló szerelvényeken hagyta el a fővárost.
A kitelepülők számáról nincs megbízható adat, azonban a vonatok nagy számából mintegy 2-300 ezer főre lehet következtetni. A következtetések szerint a veszélyeztetett területek (Bp. IX., X., XII. kerületek, Csepel, Pestszenterzsébet, Újpest, stb.) lakosságának nagy része elhagyta lakhelyét. E számítás helyességét igazolja, hogy a későbbi támadások során, e helyeken már lényegesen kisebb volt a lakosság vesztesége.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap