Törvény születik az erdőrendtartásról és az erdőgazdálkodásról
2004. szeptember 13. 12:06
Az erdők védelme iránt az állam érdeklődését a bányászat és a kohászat érdekei keltették fel. Az első magyarországi erdőrendtartást I. Miksa adta ki 1565-ben a királyi bányavárosok és a kohászatot szolgáló kamarai uradalmak számára. A 19. századig tudatos erdőgazdálkodás szinte csak ezeken a területeken folyt. A magánerdők hasznosítását inkább az `erdőélés` jellemezte: az épület- és tűzifa vágása mellett egyenrangú jelentősége volt az erdei legeltetésnek, a makkoltatásnak. Az erdők túlnyomó része a földesurak birtokában volt, jobbágyaikat azonban megillette az ún. faizási és legeltetési jog. Mária Terézia 1770-ben életbe léptetett erdőrendtartása inkább ismeretterjesztő, tanító célzatú volt, mintsem kötelező szabályozás. Az erdők szakszerű kezelésének szükségességét a birtokosok csak a 19. század első felében ismerték fel; jelzik ezt az 1791-1812 között született törvények is. Az 1807:XXI. tc. az erdők felügyeletét a megyék kötelességévé teszi, a pusztuló erdőket zár alá vehetik, sőt, végső esetben le is foglalhatják, bárkié legyen is az. Ugyanebben az évben indult meg a selmecbányai Bányászati Akadémián a felsőfokú erdészeti képzés. Az erdők védelmének gazdasági jelentőségét a parasztság is ismerte: erről tanúskodnak a 18-19. századi székely falutörvények is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap