A 18. századi Velencében sikk volt örömlánynak lenni
2005. február 1. 11:54
Idén február 1-8-ig tartják a velencei karnevált, mely a 14. század óta az álruhák, köpönyegek, álarcok és maszkok farsangi forgatagával emlékezik a városállam 1162-es győzelmére. A maskarák az újkori és koraújkori Velencében azonban már korántsem csak az ünnepnapok viseletei voltak. Sőt, a kurtizánok számára egynesen rendeletben írták elő a maszkok és álruhák viseletét.
| ||
1543-ban ruharendelet szabályozta a lagúnák városában a kurtizánok, utcai színészek öltözetét, s ettől kezdve hétköznapi viselet gyanánt maszkokat és különféle álruhákat hordtak. A rákövetkező évszázadban előkelő rétegekből származó hölgyek és urak is viselni kezdték a különféle álarcokat és köpönyegeket. A divathullám a 18. században érte el csúcspontját, amelyet a kor ünnepelt festője Pietro Longhi, több festményében is megjelenített.
A különleges ruhák, maszkok, frizurák és sminkek, leginkább a gyengébbik nem képviselői számára jelentettek nagyobb szabadságot, akik így könnyűszerrel beléphettek különféle kétes helyekre, így például a játékkaszinók területére. Akadtak olyan extrém hölgyek is, akik férfiruhába öltözve csábítgatták udvarlóikat.
Patricia Fortini Brown szerint azon nők számára, akik örökség nélkül maradtak, az örömlányok életformája gyakran vonzóbbnak tűnt, mint cselédként dolgozni, vagy egy boldogtalan érdekházasságban élni.
A 18. századi Velencében kurtizánnak lenni sikk volt, így nem csodálkozhatunk azon, ha Európa többi városából is akadtak olyanok, akik testük áruba bocsátásából szerettek volna élni. A kéjvágy szolgálónői gyakran pompázatos ruhakölteményekben jelentek meg, azon célból, hogy gazdag polgárnőknek higgyék őket, és így megjelenhessenek a város azon részein, amelyekből a kurtizánok ki voltak tiltva. A jól öltözött rossz lányok a templomokban elfoglalhatták a gazdag polgárokat megillető helyeket is. Az álruha segített áthidalni a társadalmi osztályok közötti szakadékokat.
Bár egyes szakértők túlzottnak tartják a szerző álláspontját a maszkok mindennapi viseletét illetően, Brown állítja, hogy a hatalmas, gazdag és korrupt Velence teátrumhoz hasonlított, ahol a hétköznapi emberek színészi arcot ölthettek. Brown hozzátette, hogy a jelenség bizonyos mértékig felfedezhető volt más itáliai városokban, de a lagúnák városa ezen a téren minden olasz települést felülmúlt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap