Fehér rabszolgák Afrikában

Egy amerikai történész szerint az észak-afrikai kalózok mintegy egymillió európait raboltak el és adtak el rabszolgának 1530 és 1780 között

Egymillió fehér rabszolga Afrikában

Fordítva is megtörtént

Robert Davis amerikai történész kutatásai szerint a muzulmán kalózok évente több ezer fehér bőrű keresztényt raboltak el, akik a muszlim főurak szolgálatában gályarabként, fizikai munkásként és ágyasként dolgoztak a jelenlegi Marokkó, Tunézia, Algéria és Líbia földjén.

A történészek régóta tudtak a muzulmán kalózok európai rabszolgaszerző portyáiról. Ám Robert Davis szerint a korábbi becslésekhez képest sokkal több emberről van szó - jóllehet ez a szám még mindig csak töredéke a később Afrikából Amerikába horcolt feketéknek. Davis új könyvében (Keresztény rabszolgák, muzulmán gazdák: fehér rabszolgaság a Mediterráneumban, a Barbár-parton és Itáliában, 1500-1800) azt állítja: Európa fehér lakossgából mindösszesen 1 000 000 - 1 250 000 ember végezte rabláncon.

Némely történészek ugyan vitatják Davis szokatlan módszertanát, és végeredményét sem feltétlenül fogadják el. Abban azonban egyetértenek: minden munka fontos, ami segít fellebbenteni a fátylat a kontinens történetének e kevéssé ismert fejezetéről - azokról az európaiakról, akiket afrikaiak döntöttek rabszolgaságba.

A muszlim rabszolgakereskedők vadászterületei elsősorban Itália, Spanyolország, Portugália és Franciaország partmenti városai voltak, de a kalózok rajtaütöttek Anglián, Írországon, sőt még Izlandon is. Mi több, egy beszámoló szerint még 130, az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger között ingázó amerikai tengerészt is elkaptak 1785 és 1793 között.

Részletes írásos források a rabszolgareskedőktől persze nem maradtak fenn, így Davis professzor a foglyok számának becslésekor az egy adott időben és helyen lévő rabszolgákról szóló forrásokból indult ki. Ebből próbálta megbecsülni, hány ember kellett ahhoz, hogy a meghaltakat, megszökötteket vagy felszabadítottakat pótolják. Ha a gazdák a rabszolgák számát szinten akarták tartani, akkor évente a populáció egynegyedét pótolniuk kellett. Ha 1580 és 1680 között évi 8500 új rabszolgával számolunk, végeredményül 850 000 embert kapunk. Ugyanezzel a módszerrel ugyanezek az adatok az előző és a következő századra is kiszámíthatóak: Davis szerint ezekben az időszakokban összesen 475 000 elrabolttal kell számolnunk.

"A eredmények azt mutatják: az afrikaiak nem raboltak sok rabszolgát Európából, és a rabszolgaság csekély befolyást gyakorolt a kontinens történelmére" - állította könyve megjelenését követően Davis professzor.

Davis maga is elismerte, hogy módszertana nem nevezhető épp ideálisnak, ám Ian Blanchard, az Edinburghi Egyetem gazdaságtörténésze és az afrikai kereskedelem szakértője szerint a végeredmény igencsak valószínűen hangzik: "Soha el nem készült statisztikákat kell utólag rekonstruálnunk, sőt, néha a kiinduló adatok is csak becsléseken alapulnak. Mégis úgy vélem, hogy az egymilliós végeredmény egyáltalán nem meglepő. Teljesen reálisan hangzik."

Kenyéren és vízen

Davis egyik legalaposabb bírálója David Earle, egy máltai kalózokról és a földközi-tengeri kalózkodásról szóló könyv szerzője. Earle szerint Davis ott téved, hogy az 1580-1680-as intervallumból extrapolál, holott ebben az időszakban volt a legintenzívebb a rabszolgakereskedelem. `Davis számai kicsit feltuningoltnak tűnnek, lehet, hogy eltúlozza a jelenséget` - állítja a történész.

Earle professzor ara is figyelmeztet, hogy a kalózok Kelet-Európából raboltak fehér bőrű, de nem keresztény embereket is, mint ahogy Észak-Afrikából feketéket is. "Én nem mernék vállalkozni rá, hogy megsaccoljam a végeredményt" - vallotta be Earle.

A becslések szerint Angliából 7000 embert raboltak el 1622 és 1644 között - javarészt hajók legénységét és utasait. Ám a kalózok gyakran partra is szálltak a kevésbé őrzött partszakaszokon, és éjszakánként rajtaütöttek a mit sem sejtő lakosságon. 1631-ben például az írországi Baltimore falu szinte valamennyi lakosát rabláncra fűzték, ám ugyanekkor Devonban és Cornwallban is voltak támadások. Egy tavalyi régészeti hír szerint pedig a Devon partjainál valaha talált legértékesebb lelet az a 16. századi kalózhajó, amely rabszolgákért indult Anglia felé.

Bár az európaiak 12-szer annyi fekete afrikait hurcoltak Amerikába, mint amennyit a muszlimok Afrikába, valószínű, hogy a szerencsétlen foglyok ugyanolyan embertelen körülménye között sínylődtek. A szerző azt is elmondta: "A nagyközönség, de még a történészek is kész tényként kezelték azt, hogy a rabszolgaságnak mindig faji jellege van, és mindig csak fehérek ejtenek fogságba színeseket. Holott ez egyáltalán nem igaz." Davis azt is hozzátette: a fehér történészek hajlamosak voltak bagatellizálni a fehér rabszolgaságot, hogy a fehéreket lehetőleg gonosz, kolonializáló hatalmakként ábrázolhassák, nem pedig áldozatokként.

A muszlim főurak gályarabként és építőmunkásként dolgoztatták az európaiakat, túlzsúfolt épületekben szállásolták el őket, és - a fehér rabszolgatartókhoz hasonlóan - igen cudarul bántak velük. Csak fekete kenyeret és vizet kaptak. A női foglyokat inkább túsznak tekintették, akikért váltságdíjat lehet követelni - közben persze a palotákban és háremekben dolgoztatták őket. A váltságdíj sok esetben soha nem érkezett meg. Voltak olyanok is, akikkel gazdáik jól bántak, és idővel - a szolgasorból kiemelkedve - inkább megbecsült alkalmazottakká váltak. Másokat egyszeren halálra dolgoztattak vagy agyonvertek. "A legrosszabbul azok jártak, akik elfeledve és egyedül ott ragadtak a sivatagban, esetleg egy gályán, melyről évtizedekig a lábukat sem tehették ki a szárazföldre" - mondta Davis professzor.