Digitális újságok adatbázisa
2004. november 27. 10:29
Egy új projekt keretében közel 30 millió oldalnyi amerikai újságot digitalizálnak, és tesznek elérhetővé az interneten.
Az Egyesült Államok kormányzata a nemrég aláírt támogatási megállapodás szerint arra tett ígéretet, hogy mindenki számára lehetővé teszik a régi amerikai újságok digitalizált változatának internetes elérését. Ezeket jelenleg csak a helyi könyvtárak és újságok archívumában, illetve a Kongresszusi Könyvtárban lehet megtalálni, több ezer tekercsnyi romló állagú és nehezen olvasható mikrofilm tekercsen. Az összes újság közül az első körben 30 millió oldalt digitalizálnak majd, és az 1836-1922-ig terjedő időszakot dolgozzák fel. Azért erre az időszakra esett a választás, mivel az 1836 előtt nyomtatott újságokat még a modern szkennelési technológiákkal is túl nehéz beolvasni, illetve az 1923 utáni újságok esetében pedig már jelentkezik a szerzői jog kérdése is. Az adatbázis a tervek szerint 2006-tól lesz elérhető. A projekt a Kongresszusi Könyvtárnak abba nagy tervébe illeszkedik, melyben az 1600-as évektől elérhető összes amerikai újság digitalizálása szerepel.
A projektet a National Endowment for the Humanities támogatja, akik jelenleg több internetes adatbázis létrehozásához is segítséget nyújtottak (a Múlt-kor ezek közül az iraki kincsek online katalógusáról számolt be). A szervezet elnöke, Bruce Cole szerint "Minden érdeklődő - legyen az tanár, diák, jogász, politikus, vagy akár újságíró- bárhonnan hozzáférhet majd a számítógépéről ezekhez a lapokhoz, és egy kattintással korlátlanul használhatja majd az amerikai történelem egyik legnagyobb forrását. Az amerikai amnézia ugyanis veszélyes. A demokrácia nem terem meg önmagától, meg kell tanulni és generációról generációra tovább kell hagyományozni. Meg kell tehát ismernünk az alapítók elveit, az általuk közvetített jogokat és kötelezettséget, hogy megérthessük őket, és a jelen történelmét. "
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap