Jacques Revel Budapesten

Védtelen történészek, szaporodó riválisok

Revel elismerte: a történészek szinte tehetetlenek az ilyen törekvésekkel szemben, képtelenek felvértezni `tudományos terméküket` a politikai felhasználás ellen. A helyzet annál is komolyabb, mert az efféle törekvések egyre gyakoribban, és a történelmi viták tétje is egyre politikaibb.

A történeti tudás "porózussága" miatt a történelem immár közviták tárgya, a publikum beszédtémája lett. Olykor a történeti viták nem is szakmai, hanem közéleti viták, melyekben a történészek immár nem uralják a terepet.

Revel a hatvanas-hetvenes években zajlott, a holokausztról és a náci múltról folyt német társadalmi vitát említette példaként, melyben szociológusok, publicisták, napilapok is intenzíven részt vettek. Az egyik legnagyobb hatású vitázó Jürgen Habermas szociológus volt, akinek sokszor idézett mondása szerint a történelemnek közüggyé kell válnia. Habermas szerint a vitát igenis ki kell vinni a közéletbe, mert ezek a politikai közösség számára alapvető kérdések.

Revel előadása végén külön kitért négy csoportra, amelyek tagjai mindenkinél erősebben véleményt formálnak történeti kérdésekben.

Az elsőbe az újságírók tartoznak, hiszen egyre inkább elmosódik a határvonal újságíró és történész között.

A második csoport a "tanúké", vagy inkább "tanúságtevőké", akik a maguk tapasztalatát közlik "történelemként". A történetírás eddig is merített ugyan a tanúságtevők beszámolóiból, ám ezúttal a beszámolók új önmeghatározásával, új minősítésével van dolgunk: a tanúk nem alternatív forrásként vagy adalékként határozzák meg beszámolójukat, hanem úgy tesznek, mintha "magát a történelmet" beszélnék el. Revel Spielberg holokauszt-projektjét említette példaként: a projekt szerint ha az összes túlélő elmondja saját történetét, abból összeáll, kikerekedik a zsidó népirtás "valódi" története.

A harmadik csoportba természetesen a politikusok tartoznak, a történészekkel rivalizáló tevékenységeik között pedig mindenekelőtt a megemlékezéseken való szereplést lehet említeni. Ám Franciaországban az is előfordult, hogy a parlament egyenesen történeti kérdésekről szavazott - pl. hogy elismerik, "megtörténtnek nyilvánítják" az örmény genocídiumot.

A negyedik csoport a bírákból áll. Az igazságszolgáltatás ugyanis egyre kevésbé egyéni esetek mérlegelésével és megítélésével foglalkozik, hanem akár egész történelmi korok értékelésével. Franciaországban például megesett, hogy egyének helyett magáról a Vichy-rendszerről nyilvánított véleményt egy bíróság.

Védekezhet-e mindezen külső hatások ellen a történész? - kérdi Revel. Aligha - adta meg rá a választ. Jobban tesszük, ha a reménytelen harc helyett szembenézünk tudományunk új kihívásaival, és azzal, hogy mindezek az új kihívások akár a történettudomány átalakulásához is vezethetnek. Azt a kérdést, hogy mégis mit kell tennünk, ha meg akarjuk óvni a történelem terrénumát, Revel nyitva hagyta. A legfontosabb szerinte az, ha tudatában vagyunk ezeknek a kihívásoknak.

1. `A történelmet le kell hűteni`
2. Miért olyan védtelen a történelem?
3. Politika: a történelem tanítómestere?
4. Védtelen történészek, szaporodó riválisok