Fotókkal helyettesítik a kambodzsai koponyákat
2004. március 1. 11:15
Norodom Szihanuk kambodzsai uralkodó kérésére fotókkal helyettesítették a phnompeni Genocídium-múzeumban kiállított koponyákat. Többek közt ezek a csontok is bizonyítják a Vörös Khmerek 1975-79-es rémuralma alatt végrehajtott népirtásokat.
Korábban
Áldozatok |
A Vörös Khmerek rémuralmának becslések szerint legalább 1,7 millió halálos áldozata volt, éhínség, kényszermunka, kivégzések következtében, de a terror felelőseit mindmáig nem állították bíróság elé. Tavaly júniusban megállapodás született arról, hogy ENSZ-közreműködéssel rendezik meg perüket, erre azonban a kambodzsai belpolitikai válságok miatt eddig nem került sor.
A csütörtökön megnyílt bemutatón a tervek szerint a látogatók tíz koponyán láthatták volna azt, miként lesznek bizonyíthatók a Vörös Khmerek által elkövetett bűnök. Az uralkodó kérésére azonban ezeket visszavonták, és helyükbe a róluk készült fotókat helyezték, hogy ne sértsék meg az áldozatok emlékét. Szihanuk maga is családjának több tagját vesztette el a Vörös Khmerek uralma idején, amikor őt fogolyként őrizték palotájában. Noha alkotmányos uralkodóként nem rendelkezik végrehajtó hatalommal, köztiszteletnek örvend. Véleménye szerint az áldozatok földi maradványait a buddhista hagyománynak megfelelően el kellene hamvasztani.
A koponyafotók csütörtöktől a Tuol Szleng Genocídium-múzeumban tekinthetők meg, amely a Vörös Khmerek idején haláltábor volt, 16 ezer embert vallattak és kínoztak halálra falai között.
MTI
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.