IV. Henrik Canossa várában behódol VII. Gergely pápának
2004. szeptember 13. 12:06
Az 1073. április 22-én pápává választott VII. Gergely kemény kézzel látott neki a reformoknak. Már 1074-ben eltiltotta a szolgálattól a nős és simóniás papokat, 1075-ben megtiltotta, hogy a laikusok egyházi hivatalt adományozzanak, és külön rendeletben azt is, hogy a német-római császár az invesztitúrát gyakorolja. IV. Henrik ennek ellenére a régi mód szerint nevezte ki a kölni és a milánói érseket, sőt, a feldühödött uralkodó Wormsba birodalmi gyűlést hívott össze, ahol a német püspökök letették VII. Gergelyt, aki `már nem pápa, hanem ravasz barát`. A Szentatya válaszul a legfélelmesebb fegyverhez nyúlt: kiközösítette a császárt, alattvalóit pedig felmentette hűségesküjük alól. Mivel a német fejedelmek az alkalmat megragadva úgy döntöttek, hogy ha Henrik a kiátkozás évfordulóján sem lesz tagja az egyháznak, a trónt üresnek tekintik, az uralkodónak meg kellett alázkodnia. Így IV. Henrik elzarándokolt Canossa várába, ahol a pápa éppen időzött és a fagyban egy szál csuhában, mezítláb vezekelt három napig a bezárt kapu előtt - azaz Canossát járt. A pápa kénytelen volt megadni a feloldozást a `bűnösnek`, noha tudta, hogy az hatalmát visszanyerve még ádázabb ellenfele lesz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.