Merénylet vet véget Caligula uralmának
2004. szeptember 13. 12:06
A capitoliumi játékok alatt a gárda egyik tribunusa meggyilkolja Caligula császárt. Ezzel lezárul Caligula majd négy évig tartó rémuralma. Caligula Tiberius császár utódaként 37-ben lépett a trónra, aki állítólag Caligula szüleinek és két idősebb fivérének meggyilkolását kezdeményezte, hogy őket, mint vetélytársakat kiiktassa. Caligula apja, Iulius Caesar Germancius (15-19) Tiberius császár unokaöccse és fogadott fia volt. Uralomra jutásakor Caligula még általános népszerűségnek örvendett. Később azonban elkezdte Tiberius kincsét tékozolni és politikai módszereiben is egyre excentrikusabb lett. Ismét felelevenítette a felségsértési pereket, hogy környezetének számos tagjától megszabaduljon. Megütközést keltett nővérei, különösen Livia Drusilla iránti túláradó vonzalma, akit annak halála után (29) istennőként tiszteltetett. A maga számára is megkövetelte az istenítést. Ebben állítólag az egyiptomi fáraókat tartotta példaképnek. Caligula ("katonai csizmácska", mely nevet már gyermekként előszeretettel viselte) monarchikus uralomra törekedett a hellenisztikus királyok stílusában. Caligulát sokan elmeháborodottnak tartották. Galliában, ahol 40-ben a hadseregnél váratlanul megjelent, a csapatokat elküldte kagylót gyűjteni. Ezt a tettét ellenfelei, mint őrültséget írták a rovására, Caligula azonban e gyakorlatozással és hajthatatlanságának bizonyításával a római rajnai hadseregben kibontakozó lázadást akarta elfojtani. A császárral szembeni ellenállás fokozódott, 40 óta érlelődött egy összeesküvés, melynek Caligula végül is áldozatául esett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.