Magyar miniszterelnökök bukásai

Wekerle Sándor, a jolly joker

Ő volt az első magyar politikus, aki nemesi cím és szakáll nélkül nyerte el a miniszterelnöki posztot. Viszonylag későn, 39 évesen, 1887-ben került egészen közel a politikához, és Tisza Kálmánhoz. Pénzügy-minisztériumi államtitkárként kezdett dolgozni, ami önmagában nem volt alkalmas arra, hogy felhívja magára, vagy képességeire a figyelmet. Ám a nevezetes valutareform, amelynek során az ország áttért az ezüstalapú valutáról az aranyalapúra, az ő nevéhez fűződik.
Tiszteletlenség lenne részünkről, ha céltudatos karrierizmussal vádolnánk Wekerlét, aki tökéletesen alkalmazkodott a politikai elit értékrendjéhez. Miközben türelemmel várt következő miniszterelnökségi időszakára, szívesen igazgatta kicsiny földbirtokát. Vagy ha éppen nem ott tartózkodott, akkor a főrendiházi tagsággal járó közigazgatási bírósági elnöki székében ült.

 

Első miniszterelnöksége idején erősen toleráns magatartást mutatott bizonyos esetekben, és bizonyos esetekben pedig nem. 1890-re a magyar ajkú lakosság létszáma nem érte el az ötven százalékot. Az egyre növekvő önállósulási törekvések a nemzetiségiek részéről állandósította ezt a problémát a századfordulós kormányok számára. Kijutott belőle bőven Wekerlének is, aki azonban kissé szembe ment a kor hivatalos, magyar álláspontjával. 1894 júniusában - sajtó útján elkövetett nemzetiségi izgatás címén - betiltották a Román Nemzeti Pártot. A sérelmek orvoslásával kapcsolatban a miniszterelnök ezt nyilatkozta a párizsi Figaro című lapnak: "Ha az apró, tunya, arrogáns és üres zsebű erdélyi hétszilvafás nemesek felhagynának nagyúri allűrjeikkel, és nem vetnék meg az oláh parasztokat, mint jobbágyokat, ami ellen különben lesz orvosság, már nagy lépést lehetett volna előre tenni." Nem kellett Wekerlének emiatt a képviselőházban nagyon magyarázkodnia, csak egy kicsit: meg kellett nyilvánosan tagadnia nyilatkozatát. Az egyházpolitikai reformba már elődje, a Szapáry Gyula vezette kormány is belebukott. Ennek ellenére Wekerle is meghirdette ezt a célkitűzését, miszerint az államot és az egyházat szét kell választani. Ebben a kérdésben elsősorban Ferenc Józsefet kellett meggyőzni, aki beleegyezett a kormányprogramba, de csak hossza huzavona után hagyta jóvá az állami anyakönyvekről és a polgári házasságról szóló törvényjavaslatok országgyűlési beterjesztését.

 

Az egyházpolitikai reform 1894-re egyértelműen kormányválsággá érett. Hiába tisztult meg a programot támogató Szabadelvű Párt az azt ellenző tagoktól, hiába fogadta el a képviselőház a kötelező polgári házasságról szóló törvényjavaslatot, a főrendiház elvetette azt. Bécs ellenállása azonban azt eredményezte, hogy a közvélemény a kormány mögé állt. Azaz ha csak rövid ideig is, de egy táborba sodródtak a hatvanhetesek és a negyvennyolcasok. Csakhogy addigra nyilvánvalóvá vált az, miszerint akármi is lesz a törvényjavaslat sorsa - elfogadják-e azt, avagy nem - Wekerlének távoznia kell. Az udvar ugyanis nem nézte jó szemmel ezt a "liberális összefogást".  Így történhetett meg az, hogy a Wekerle-kormány nem abba bukott bele, hogy nem érte el célját, hanem abba, hogy végre tudta hajtani elképzelését, vagyis sikeres volt. 1894. december 9-én a király - a többi mellett - szentesítette a kötelező polgári házasságot. A miniszterelnök azonban nem sokáig élvezhette "vívmánya" sikerét. Nem sokkal később ugyanis, 1895. január 15-én Bánffy Dezső követte a miniszterelnöki bársonyszékben.

1. Akinek beletörött a bicskája Kossuthba: Tisza Kálmán
2. Wekerle Sándor, a jolly joker
3. Teleki Pál: fuccs a királypuccsnak
4. Kállay Miklós