Szerbek telepednek le Magyarországon
2004. szeptember 13. 12:06
A szerb ortodox egyház feje, Arsenije Cernojević (peci) pátriárka 1689. november elején a császári kézre került Üszküben (Skopje) hódolt meg híveivel együtt Aeneas Silvius Piccolomini császári altábornagy előtt, és elismerte I. Lipótot uralkodójául. Ezzel a jelképes aktussal vette kezdetét az az eseménysorozat, amely a szerbek egy jelentős csoportjának Magyarországra telepedésével és némileg kiváltságolt státuszba kerülésével végződött. Ennek első állomása az uralkodó 1690. augusztus 21-én kelt diplomája, amely a szerbek számára a magyar korona fennhatósága alatt széles körű egyházi és kormányzati autonómiát biztosított korábbi lakóhelyükön. Amikor Fazil Musztafa nagyvezír 1690. évi ellentámadása következményeként a császári hadvezetés korábbi foglalásai - Belgrádot is beleérve - újra török kézre kerültek, a balkáni felkelésben részt vett szerb csoportok - Cernojević pátriárka vezetésével - Magyarországra menekültek. I. Lipót 1691. augusztus 20-án újabb diplomát bocsátott ki, amelyben - a megváltozott helyzetnek megfelelően - már nem szólt autonóm területről, de ígéretet tett a szerbeknek, hogy Magyarországon is saját egyházi és világi vezetőik irányításával élhetnek. Arsenije Černojevićnek ily módon sikerült kivonnia a görög-keleti szerbeket a római katolikus egyház térítési kísérleteinek hatóköréből.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Szembenézett a katolikus egyház múltbeli tetteivel II. János Pál pápa
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap