Az arabok és a zsidók külön területet kapnak
2004. szeptember 13. 12:06
Az ENSZ közgyűlésén döntenek arról, hogy az angol mandátumterületet, Palesztinát egy arab és egy zsidó államra osztják ketté. Ennek hatására polgárháborúhoz hasonló zavargások törnek ki. Az ENSZ két tervet terjeszt elő: a külön erre a célra felállított Palesztina-bizottságban a kisebbség indítványozta az arab és zsidó területek egységes államszövetségbe szervezését, míg a többség a kettéosztást javasolta. A szavazásnál 33 ország az utóbbi javaslat mellett emel szót, 13 elutasítja, Nagy-Britannia tartózkodik a szavazástól, és kijelenti, hogy 1948. május 16-ig el akarja hagyni a mandátumi területet. Palesztinában 1,2 millió arab és 650 000 zsidó él. A két népcsoport nemzeti törekvései nem férnek meg egymással. A zsidók tervezett tömeges bevándorlása miatt kiéleződnek az ellentétek. Az ENSZ a probléma egyetlen megoldási lehetőségét a kettéosztásban látja. A zsidó állam - a jaffai területrész kivételével - az Akkótól Ashdodig tartó partszakaszt, valamint Kelet-Galileát és a Negev-sivatagot foglalja magába. Ezek a területek gyéren lakottak és a leendő telepeseknek földterületet jelentenek. Az arabok Júdea és Szamária hegyvidékének nagy részét, valamint Északnyugat-Galileát, a Gázai-övezetet a Negev-sivatag egy részével és a jaffai területrészt kapják meg. Jeruzsálemet nemzetközi fennhatóság alá veszik, és mindkét népcsoport előtt nyitva áll, csakhogy egyikük sem érzi úgy, hogy érdekeit figyelembe veszik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Karinthy Frigyes léghajón repült a Városliget fölött
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap