Ásatások a bolíviai Akapana piramisnál
2004. szeptember 27. 13:12
A Tiahuanacológia megalapítása
Arthur Posnansky (1873-1946) évtizedes kutatásait összegezve alkotta meg hihetetlen karriert befutott elméletét, mely matematikai és csillagászati számításaira alapozva jelentősen eltúlozta a hely korát, az i. e. 15000-10000 közé datálva azt.
A korábban az Amazonason folyami szállítással kenyerét kereső bécsi vállakozó a brazil-bolíviai háború után 1903-ban telepedett le La Paz-ban, ahol egy ideig filmezéssel, fotózással foglalkozott, mígnem a La Paz-i egyetem professzora és a bolíviai Régészeti Társaság alapítója, valamint a "Tiahuanacológia" elsőszámú teoretikusa lett.
A Tiahuanaco-kultúra nemzeti szempontú tanulmányozása céljából hozta létre Ponce Sangines azt a nyíltan nacionalista szervezetet 1957-ben, melynek fő célja a bolíviai nemzeti történetírás és kollektív emlékezet megalapozása volt. Ténykedésének egyik eredménye, hogy Bolívia mára legismertebb jelképévé a hatalmas kőtömbből kifaragott Napkapu vált.
A titokzatos helyszínen a nyolcvanas évek óta folynak módszeres régészeti kutatások, ám minden igyekezet ellenére is felbecsülhetetlen kárt okoz, hogy évente többezer turista látogatása teszi a helyiek számára is egyre felismerhetetlenebbé a kultikus épületeket és az egész környéket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Szembenézett a katolikus egyház múltbeli tetteivel II. János Pál pápa
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap