A három nagy konferencája
2003. november 28. 13:00
Teherán, 1943. november 28 - december 1.
A három nagy |
Mivel Molotov azzal fogadta a vendégeket, hogy "valami készül" ellenük, Roosevelt elhelyezése gondot okozott. Végül a legbiztonságosabbnak ítélt szovjet követségen szállásolták el. Az első tárgyalás délután 4-kor kezdődött, amin az amerikai elnök szűkös kísérettel jelent meg, mivel Marshall ás Arnold tábornok félreértették a találkozó időpontját, és - lelkiismeretes turista módjára - rögvest városnézésre is indultak. Sztálin meglepő módon először a csendes-óceáni hadműveletek jelentőségét méltatta és közölte: a Szovjetunió nincs abban a helyzetben, hogy csatlakozzék a Japán elleni háborúhoz, de a nyugatiak a németországi háború befejeződése után számíthatnak Moszkva bekapcsolódására a távol-keleti hadműveletekbe.
29-én délután négykor, a plenáris ülés előtt Churchill átnyújtotta Sztálinnak azt a díszkardot, amelyet Őfelsége terveztetett és kovácsoltatott Sztálingrád dicsőséges védelmének emlékére. Sztálin az ajkához emelte az ajándékot, majd átnyújtotta Vorosilov marsallnak, aki viszont elejtette. Az orosz díszőrség ünnepélyesen vitte ki a kardot a teremből.
Sztálin átveszi a kardot... |
...aztán Roosevelt is megnézi |
November 30-án Churchill felvetette, hogy az eddigiekkel ellentétben a vacsora ne a szovjet követségen legyen megtartva, hanem náluk - mivel aznapra esett 69. születésnapja. A negyven személyes vacsora előtt az NKVD ragaszkodott hozzá, hogy mielőtt Sztálin betenné a lábát a követségre, a padlástól a pincéig átkutassa az épületet. Este tele volt a brit követség orosz katonákkal, minden ablaknál állt egy testőr. Roosevelt egy gyönyörű perzsa porcelán vázát ajándékozott angol kollégájának, ami a hazafelé tartó úton ripityára tört. Az egymást érő pohárköszöntők hajnali kettőig tartottak.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Nemcsak prédikált, a pestisben szenvedőket is gyógyította Sziénai Szent Katalin
- A főapátságot felvirágoztató Uros 800 éves pecsétjét is megtekinthetjük
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.