Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith
2024. augusztus 7. 16:05
Az ítéletet végrehajtották hőse ugyan Maléter Pál, az oltárok igazságtalanul kivégzett Jézusára emlékeztető „fájdalmak férfija”, ám egy keresztje alatt álló nőalak mutat rá. Az egyetlen tanú, aki ügyének igazsága mellett beszélni tud, Gyenes Judith, az özvegye. A Kultúra.hu cikke.
Maléter Pál (középen) a Nagy Imre és társai elleni perben 1958-ban. (Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár / Fortepan)
Korábban
Az oral history csodája, hogy a teljes ember átjön belőle, mert az emlékező már a hangütésével, a szóhasználatával, a vicceivel, esetleg azzal, ahogyan valamit hangsúlyoz vagy lényegtelennek tüntet fel, spontán módon rajzol önportrét.
És mert az elhallgatásai, sőt még a lélegzetvételei is ott vannak benne. Olyasmiket is átad ilyenkor, amiket csak az élőbeszéd tud közvetíteni, míg ha írásban rögzítené az emlékeit, az árnyalatok elvesznének, bizonytalankodásnak nem lenne helye, nagyobb távolság keletkezne az elbeszélés és az egykori történések között.
A múlt ad acta került változatával szembesülnénk, míg oral history esetén a megelevenedésével.
A beszéltető részéről van ebben valami kegyetlen, hiszen arra szólítja fel a kor tanúját, hogy szinte újra átélje sorsának meghatározó fordulatait, és szembesüljön mindazzal, ami megváltoztathatatlan.
Újra közel kerüljön azokhoz az eseményekhez, amelyektől már réges-rég eltávolodott, de amelyek hatására az lett, aki.
Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith csodálatos emlékező. Odaadása megkérdőjelezhetetlen. A legtermészetesebb közvetlenséggel adja át, hogy a tragikus elszakadás a férjétől 1956-ban csupán háromévi házasság után; az a képtelenség, hogy a kivégzése után több mint harminc éven át még eltemetni sem tudta, hogy kegyetlenül megbűnhődött, pária lett kizárólag azért, mert hozzá, a forradalom vértanújához tartozott – mindez a legtermészetesebb, a hivatása volt, éspedig azért, mert ő nem választotta külön magát a férjétől a halálában sem, hanem abban a meggyőződésben élte le az életét, hogy a hűség a síron túl is kijár az elhunytnak, és rajta keresztül az ügynek, amelyet képviselt.
De ez Judithnál egyáltalán nem párosul érzelgősséggel.
Minden mondatában benne van a megkérdőjelezhetetlen, lényével eggyé vált eltökéltség, de egyetlen olyan mondata sincs, amellyel ki is mondaná.
Kiss Péter teljes cikke a Kultúra.hu oldalán olvasható!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.