Idén is várja az érdeklődőket a Nyitott Templomok Hétvégéje Szentendrén
2023. augusztus 29. 17:09 MTI
Idén is megrendezi a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét a Ferenczy Múzeumi Centrum szeptember 8. és 10. között – tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
Korábban
Mint a közleményben kiemelik, a művészek, múzeumok és templomok városában az összművészeti, szakrális fesztiválon kitárják kapuikat a szentendrei templomok a zenei, irodalmi, egyházművészeti és képzőművészeti programok előtt. A Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjének üzenete idén a „közösség”.
A rendezvénysorozat változatos, igényes programokkal várja az érdeklődőket: egyházművészeti, vallástörténeti, építészeti, helytörténeti előadásokkal, irodalmi programokkal, Radnóti, Petőfi költeményeivel és istenes versekkel – áll a múzeumi centrum közleményben.
Lesznek KÉK-séták a templomok között, gyalogos és bringás templomtúra a Skanzenben, kreatív alkotás a templomkertben, az Év Műtárgya program várja a közönséget a Szerb Egyházművészeti Múzeumban, valamint több helyszínen kórus-, orgona-, klezmer-, cselló- és délszláv muzsika csendül fel.
A programok szervezésébe a Ferenczy Múzeumi Centrum mellett a helyi katolikus, református, evangélikus, szerb ortodox, zsidó és baptista vallási közösségek, valamint a város kulturális intézményei, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, a MANK Galéria, a Skanzen, és a Szentendrei Tourinform Iroda is bekapcsolódtak.
A Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje háziasszonya Pájer Alma Virág színművész.
A hétvégén a programhelyszíneken, valamint a Ferenczy Múzeumi Centrum közösségi oldalain gyűjtést is szerveznek a szentendrei Karitász részére, az adományokat gyermekek nyári táboroztatására fordítják.
A fesztivál ideje alatt a programok ingyenesek, de akinek lehetősége engedi, adománnyal támogathatja a gyűjtés célját – hangsúlyozzák a múzeumi centrum közleményében.
A hétvége programjai karszalaggal látogathatók, amelyeket a programhelyszíneken vehetnek át a látogatók, és amelyekkel a Ferenczy Múzeumi Centrum valamennyi kiállítása, valamint a MANK Galéria tárlata is belépőjegy nélkül megtekinthető a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjén.
A programokról további tájékoztató a https://www.facebook.com/Szentendrei-Nyitott-Templomok-Hétvégéje internetes oldalon található, a programfüzet pedig a https://femuz.hu/wp-content/uploads/2023/08/szentendrei-nyitott-templomok-fesztivalja-2023.pdf oldalon érhető el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.