Ellenségei közép-európai pápának csúfolták a boldoggá avatott IV. Károlyt

2023. május 20. 17:05 Múlt-kor, Honismeret

Károly 1916. november 21-én foglalta el az Osztrák–Magyar Monarchia trónját, mindössze huszonkilenc éves volt ekkor: „Viharos időkben lépek őseim trónjára. Az Ég kegyelmét és áldását kérem magamra, házamra és szeretett népeimre. Mindent meg akarok tenni, hogy mi előbb elmúljanak a háború borzalmai. Népeimnek igazságos, szeretetteljes fejedelme akarok lenni; az alkotmányt és törvényt tiszteletben kívánom tartani. Gondosan fogok őrködni a jogegyenlőség felett.”

Korábban

Kovács Gergely: Boldog Károly, a történelmi Magyarország utolsó királya című írása a Honismeret című folyóirat 2021/4. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva olvasható teljes egészében.

A fiatal császár több udvari szokást megváltoztatott, enyhített az etikett merevségén, közvetlenebbé tette az érintkezést munkatársaival. Jobban szeretett a családiasabb légkörű Laxenburgban, Eckartsauban vagy Gödöllőn tartózkodni, mint a bécsi vagy a budai palotákban. Látogatóit jó idő esetén legtöbbször a kertben fogadta, itt alakíttatott ki magának „tábori dolgozószobát”.

Az ebédjét, amikor csak lehetett, mindig Zitával kettesben fogyasztotta el. Sokszor vacsora után is dolgozott, ezt az új időbeosztást néhány munkatárs nehezen viselte. Megszűnt a hivatalnokok frakkviselési kötelezettsége, helyette kényelmesebb fekete szalonkabátot hordhattak. A legnagyobb meglepetést mégis az okozta, amikor a császár hellyel kínálta őket, néha még cigarettával is, távozáskor pedig kezet fogott velük, amire addig uralkodó és hivatalnoka között soha nem volt példa.

Károly nem volt se politikus, se tapasztalt államférfi. Hitt a becsület és a lovagiasság értékeiben. Legfontosabb uralkodói feladatának a háború mielőbbi befejezését és a társadalmi béke megteremtését tekintette. Az első béketapogatózások lebonyolításával Bourbon–Pármai Sixtus herceget bízta meg, Zita királyné testvérét, aki a belga hadsereg kötelékében szolgált. Ő kiváló lehetőséget teremtett a kapcsolatfelvételre Franciaország, Anglia és Belgium vezetőivel, akikkel a diplomáciai kapcsolat a háború kitörése óta szünetelt. Ma már szinte felfoghatatlan, hogy a hadviselő európai országok dinasztiáit még szoros rokoni szálak is fűzték egymáshoz…

A titkos akció lebonyolításába futárként bekapcsolódott Károly gyermekkori magyar barátja, Erdődy Tamás lovaskapitány is. A sűrű levélváltás bő fél évig tartott, de sajnos sikertelenül végződött. Ráadásul később Georges Clemenceau francia miniszterelnök – minden korábbi ígéret ellenére – nyilvánosságra hozta a titkos békeakció részleteit, és ezzel nagyon kellemetlen helyzetbe hozta az osztrák–magyar uralkodót. A német kormánypropaganda ezt ki is használta, és ausztriai körökkel összehangolt lejárató akciót indított Károly személye ellen. „Hirtelen Károly”-nak nevezték, és vitatták uralkodói alkalmasságát.

Az „Utolsó Károly” gúnynévvel a Monarchia végét és az úgynevezett „nagynémet egységet” propagálták. Tapasztalatlanságán kívül „egy dolgot lehetett benne – mint uralkodóban – kifogásolni: általános emberi jóságát, ami nem az a fajta mindent elnéző jóság volt, hanem igényes, bizalmas jóság” – emlékezett Károly királyra egyik magyar munkatársa. Nem volt gyanakvó típus, az emberekről inkább a jót feltételezte, amit több dörzsölt politikus is kijátszott ellene. Sajnos a rendelkezésére álló rövid idő és a háborús viszonyok miatt nem sikerült maga köré saját megbízható csapatot sem szerveznie.

„Mint császárnak és királynak, jó példával kell elöl járnom. Ha mindenki egyszerűen csak megtenné keresztény emberi kötelességeit, nem lenne annyi gyűlölet és szerencsétlenség a világon.” Ilyen körülmények között az I. világháború idején a Monarchia ugyanazt a hibát követte el, mint Magyarország a II. világháború során: mindvégig kitartott az öngyilkos politikát folytató német szövetséges mellett. A német propaganda ennek ellenére Zitával együtt árulónak bélyegezte az uralkodót. Ellenségei Károlyt vallási fanatikusnak is tartották, azt mondogatták róla, hogy „úgy viselkedik, mint egy közép-európai pápa”.

IV. Károly és családja Funchalban (Madeira)

1917-re a Monarchia belső helyzete egyre kilátástalanabbá vált. Az uralkodó – tekintettel az ország élelmezési gondjaira – az udvarnál is betiltotta a fehér liszt használatát, mindenkinek az akkoriban sokkal olcsóbb barna kenyeret kellett ennie. Korlátozta az udvari kiadásokat, és ennek végrehajtását személyesen ellenőrizte. Szociális érzékenységére jellemző, hogy ő hozott létre a világon először közjóléti és közegészségügyi minisztériumot.

Ez az új intézmény foglalkozott a hadirokkantakkal, a háborús özvegyekkel és árvákkal, társadalombiztosítási ügyekkel, munkavédelemmel és a kétkezi munkások jogainak biztosításával, munkahelyteremtéssel, a munkanélküliek segélyezésével, a bevándorlási ügyekkel és a menekültek ellátásával. Különálló hivatalra bízta az élelmezési nehézségek kezelését is.

Bécs városának akadozó élelmiszer-ellátása állandó gondot jelentett, ezért elrendelte, hogy palotájában a rászorulók számára élelmiszert osszanak. Nagy értékű udvari lovait átengedte fűtőanyag-szállításra. Ekkoriban már szinte a végkimerülésig, napi tizennyolc órát dolgozott. Akik megtapasztalták jóságát és segítőkészségét, a „nép királyá”-nak hívták. Mások, minden igyekezete ellenére személyesen őt tették felelőssé a birodalomra zúdult bajokért. A békevágyó uralkodó háborús bűnbakká vált. 1918 őszén felbolydult minden, és egyre nagyobb teret nyertek a szélsőséges politikai áramlatok.