Közfelháborodás és országos siker övezte Molière polgárpukkasztó színműveit
2023. január 15. 15:05 MTI
401 éve, 1622. január 15-én született Párizsban Jean-Baptiste Poquelin, azaz Molière francia drámaíró, színész és rendező, aki a természetes ész nevében figurázta ki az emberi gyarlóság, a kicsinyesség és a jellemgyengeség megnyilvánulásait.
Korábban
Jómódú kárpitos apja őt is kárpitosnak szánta, ám a párizsi egyetemen filozófiát és jogot tanult ifjú ehhez nem sok kedvet érzett. Amikor átvehette anyai örökségét, hátat fordított a szülői háznak, a szép reményekkel kecsegtető kárpitosműhelynek, felvette a Molière nevet és színésznek állt.
A színház- és irodalomkedvelő Béjart családhoz költözött, s hamarosan a nála jóval idősebb Madeleine Béjart szeretője lett. Színésztársaival létrehozta a L’Illustre Théatre nevű társulatot, amely Párizsban nem sok sikert aratott, sőt csődbe is ment, és Molière kétszer is az adósok börtönébe került miatta.
A társulat 1645-től könnyed olasz bohózatokkal és Molière zenés vígjátékaival vidéken turnézott. 1658-ban XIV. Lajos is látta egy előadásukat, s pártfogásába vette a művészeket.
A társulat otthonra lelt Párizsban, Molière pedig elkezdhette „szárnyalását”. Első párizsi darabja, a korának finomkodó társalgási stílusát kigúnyoló A kényeskedők című műve támadások kereszttüzébe került, ám a király jól szórakozott rajta és az író mellé állt.
Tette ezt később is többször, hiszen kedves szerzőjének darabjai sokszor igencsak sértették hol az egyházat, hol az arisztokráciát, hol a sznob polgárságot.
1662-ben Molière feleségül vette egykori szeretőjének, Madeleine Béjart-nak 19 éves leányát, Armande-ot, a frigy azonban támadások sorát indította el.
Ezekre válaszul írta meg a Nők iskolája című darabját, amelyet 1662-ben színre is vittek a szerző és ifjú neje főszereplésével. Ezt követően, eleget téve a király rendelésének, több zenés darabot és balett-komédiát írt.
Közben elkészült egyik remekműve, a mindenféle képmutatást és álszenteskedést elítélő Tartuffe. A darab 1664-es bemutatója egyházi körökben olyan botrányt kavart, hogy Párizs érseke be is tiltotta a darabot. A Tartuffe ezután csak nyomtatásban terjedhetett, 1669-es újbóli színrevitelekor aztán kitörő sikert aratott.
A tilalom nem csüggesztette el a szerzőt, aki az ezt követő időszakban alkotta legjobb és legismertebb darabjait: a Don Juant, A botcsinálta doktort, a Mizantrópot, az Amphitryont, a Dandin Györgyöt és a pénzimádat lélekgyötrő komédiáját, A fösvényt.
Különös módon ezek a darabok nem arattak akkora sikert, ezért a következő három évben visszatért a balett-komédiákhoz. E műfajban is kiválót alkotott az 1670-es Úrhatnám polgárral, amely a nemesek kegyeire és „kultúrájára” vágyó sznob polgár gyilkos szatírája.
A túlfeszített munkatempó egyre jobban aláásta a vélhetőleg már tüdőbajos Molière egészségét. 1673. február 17-én, A képzelt beteg előadása közben rosszul lett, bár végigjátszotta a darabot, hogy színészei ne essenek el az est jövedelmétől, az éjszaka folyamán meghalt. Temetése dísztelen volt és csendes, mivel színészeknek nem járt ekkoriban más búcsúztató.
Molière művei sokféle forrásból táplálkoztak, felhasználta többek között a vérbő, francia vásári komédia és a rögtönzésen alapuló olasz commedia dell’arte elemeit.
A természetes ész nevében kifigurázta az emberi gyarlóság, a kicsinyesség és a jellemgyengeség megnyilvánulásait, a társadalom nevelésére irányuló törekvése, racionalizmusa, páratlan komikus vénája minden idők egyik legnagyobb vígjátékírójává avatta.
A színpadok nagy klasszikusa maradt máig, darabjait szerte a világon játsszák. Magyarországon először az iskolai színjátszás fedezte fel a 18. század elején.
A korai Molière-fordítások közül kiemelkedtek Kazinczy Ferenc munkái, később többek között Illyés Gyula, Vas István, Mészöly Dezső, Petri György és Parti Nagy Lajos is fordította műveit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap