Befejeződnek a huszita háborúk
2004. július 17. 19:02
Az iglói egyezséggel, amely a német-római császár Zsigmond és Csehország képviselői között jön létre 1436. július 5-én, befejeződnek a huszita háborúk (1419). Zsigmond, akire 1419-ben az a feladat várt, hogy Csehországban visszaállítsa a katolicizmust, megpróbálta a huszitákat erőszakkal térdre kényszeríteni. A keresztes hadjárat, melyet V. Márton pápa hirdetet meg 1420-ban, ehhez éppen kapóra jött. Zsigmondnak az 1420-ban Visegrádnál és egy évvel később Habernnél elszenvedett vereségei vezetnek a csehek függetlenségi nyilatkozatához, Zsigmondot elmozdítják a cseh trónról 1421. július 7-én. A Zizka vezetése alatt aratott győzelmek után észrevehetőbbek lettek a különbségek a huszita táboron belül. A társadalom-forradalmár táboriták, akiknek nagyszámú követőjük volt a szegény nép körében, egy teljes mértékben keresztény társadalmi rend megvalósítását követelték. A kalixtinusok (kelyhesek) egy mérsékeltebb irányzatot képviseltek. Az elnevezés abból a követelésükből származik, hogy két szín alatt áldozhassanak, tehát, hogy áldozásnál a bort a laikusoknak is kiszolgáltassák. Ezenkívül követelik a prédikálás szabadságát és az egyház vagyontalanságát. Zsigmond hasztalanul próbálta a huszitákat fegyveres erővel legyőzni, ezért tárgyalásokat kezdeményezett, melyek az iglói egyezséggel zárultak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap