Holtában lefejezés volt a jutalma az utókortól Richelieu bíborosnak

0000. 0. 00:00 Múlt-kor

Korábban

Hugenották és „vakbuzgók” szorításában

Richelieu belpolitikáját az abszolút királyi hatalmat veszélyeztető törekvések, a protestáns és főúri lázadások elleni küzdelem határozta meg. Franciaországon az 1620-as években hugenotta felkelések sorozata söpört végig.

1627-ben a hugenotta ellenállás fellegvára, az Atlanti-óceán partján fekvő La Rochelle ostromával kezdetét vette a protestáns lázadók leverésére indított végső offenzíva, amely 1628-ban – hosszú és véres ostrom után – a hugenották vereségével ért véget.

Richelieu reálpolitikusi énje immár sokadszor mutatkozott meg, a pillanatnyi érdekközösséget kihasználva ugyanis Franciaország egyik legnagyobb ellenlábasa, Spanyolország segítségével verte le a felkelést.

Bár a hugenották még ezután is folytatták a harcot, a bíboros könnyedén vérbe fojtotta a déli Languedoc tartományban kitört lázadást.

Az 1629-ben megkötött alais-i béke ugyan eltörölte a hugenották katonai és politikai kiváltságait, az 1598-as nantes-i ediktumban biztosított szabad vallásgyakorlást azonban továbbra is lehetővé tette számukra. A vallásháború ezzel fél évszázadra véget ért.

A Richelieu-t korábban az udvarhoz csábító Medici Mária ekkorra már nyíltan a vörös eminenciás leváltásán fáradozott.

Az anyakirálynét támogatták a Richelieu legnagyobb politikai riválisa, Marillac pecsétőr mögött tömörülő, spanyolpárti katolikusok, a „vakbuzgók”, akik nem nézték jó szemmel a hugenottákkal szemben tanúsított enyhe bánásmódot, a belső reformokat és a külpolitikai óvatosságot pedig előbbre tartották a bíboros és politikájának hívei, a „jó franciák” által propagált nagyhatalmi törekvéseknél.

előző oldal következő oldal 3 / 5