Holtában lefejezés volt a jutalma az utókortól Richelieu bíborosnak
0000. 0. 00:00 Múlt-kor
Korábban
Hugenották és „vakbuzgók” szorításában
Richelieu belpolitikáját az abszolút királyi hatalmat veszélyeztető törekvések, a protestáns és főúri lázadások elleni küzdelem határozta meg. Franciaországon az 1620-as években hugenotta felkelések sorozata söpört végig.
1627-ben a hugenotta ellenállás fellegvára, az Atlanti-óceán partján fekvő La Rochelle ostromával kezdetét vette a protestáns lázadók leverésére indított végső offenzíva, amely 1628-ban – hosszú és véres ostrom után – a hugenották vereségével ért véget.
Richelieu reálpolitikusi énje immár sokadszor mutatkozott meg, a pillanatnyi érdekközösséget kihasználva ugyanis Franciaország egyik legnagyobb ellenlábasa, Spanyolország segítségével verte le a felkelést.
Bár a hugenották még ezután is folytatták a harcot, a bíboros könnyedén vérbe fojtotta a déli Languedoc tartományban kitört lázadást.
Az 1629-ben megkötött alais-i béke ugyan eltörölte a hugenották katonai és politikai kiváltságait, az 1598-as nantes-i ediktumban biztosított szabad vallásgyakorlást azonban továbbra is lehetővé tette számukra. A vallásháború ezzel fél évszázadra véget ért.
A Richelieu-t korábban az udvarhoz csábító Medici Mária ekkorra már nyíltan a vörös eminenciás leváltásán fáradozott.
Az anyakirálynét támogatták a Richelieu legnagyobb politikai riválisa, Marillac pecsétőr mögött tömörülő, spanyolpárti katolikusok, a „vakbuzgók”, akik nem nézték jó szemmel a hugenottákkal szemben tanúsított enyhe bánásmódot, a belső reformokat és a külpolitikai óvatosságot pedig előbbre tartották a bíboros és politikájának hívei, a „jó franciák” által propagált nagyhatalmi törekvéseknél.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap