2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Amikor az IRA 38 tagja szökött meg Európa legszigorúbban őrzött börtönéből

2022. január 14. 18:41 Múlt-kor

A 70-es és 80-as években, az észak-írországi „Bajok” (Troubles) tetőpontján a brit vezetés több száz IRA-tagot őrzött a hírhedt Maze börtönben. Az Európa legszigorúbban őrzött börtönének hírében álló Maze-et szökésbiztosnak tartották – egészen addig, amíg 38, az IRA-hoz tartozó rab 1983-ban végre nem hajtotta a brit történelem legnagyobb szabású szökését.

Az előzmények

A Belfasttól mintegy 15 kilométerre, a brit légierő egy korábbi bázisán épült magas biztonságú börtönkomplexum nyolc H alakú blokkból állt. Amikor a brit kormány 1976-ban megfosztotta a paramilitáris szervezet tagjait a politikai foglyok különleges státuszától, ezek a H-blokkok az IRA-hoz köthető, az Észak-Írország fölötti brit uralom ellen erőszakkal is küzdő fegyencek harcterévé váltak.

A börtön egyenruhája helyett takarókba öltöztek, megtagadták a zuhanyzást vagy éjjeliedényeik kiürítését, végül pedig 1981-ben éhségsztrájkba fogtak, melybe tízen – köztük Bobby Sands, a börtönben fogva tartott legmagasabb rangú IRA-tag – belehaltak.

Az IRA változatos, a gyilkosságtól a robbanószer birtoklásáig terjedő bűnökért börtönben lévő tagjai hadifogolytáborként tekintettek a Maze-re, ahonnan kötelességük szökést megkísérelni. A 7-es börtönblokkban tartott IRA-vezetők 1983-ban négy hónapot töltöttek egy vakmerő szökési terv előkészítésével.

A barátságos IRA-sok

A rabok legelőször is az őrök bizalmát igyekeztek elnyerni: barátságosak voltak, tegező viszonyt alakítottak ki velük, és igyekeztek minél több információt begyűjteni. A takarítói szolgálatra rendelt vezető beosztású IRA-tagok a bizalmas viszonyt kihasználva szabadabb mozgáshoz jutottak a börtönben: még a „körben”, a blokk közepén elhelyezkedő irányítóközpontban is engedélyt kaptak takarítani.

A fegyencek tudták, hogy az őrök önvédelmi célra csak gumibotot viseltek, így máig ismeretlen módon hat, hangtompítóval felszerelt pisztolyt, valamint késeket csempésztek be a börtön területére.

A terv szerint miután fegyverrel átvették a börtönblokk felett az irányítást, az ételszállító kocsin távoznak, amiről tudták, hogy sem érkezéskor, sem távozáskor nem kutatják át az őrök. Mivel egy vasárnapi napra akarták időzíteni a szökést, amikor a legkevesebb őr van szolgálatban, a vezetők 1983. szeptember 25-ére tűzték ki a nagy szökést.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Bobby Sandsre emlékező falfestmény BelfastbanCella a Maze börtönbenA börtönkomplexum kapujaGerry Kelly (középen) 1986-ban AmszterdambanBrendan McFarlane 1986-ban, az amszterdami bíróságon

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár