Amikor az IRA 38 tagja szökött meg Európa legszigorúbban őrzött börtönéből
2022. január 14. 18:41 Múlt-kor
Korábban
A börtönblokk elfoglalása
Aznap délután öt IRA-tag érkezett a „körbe” takarítani. Minden a megszokott módon zajlott egészen 14:30-ig, amikor Brendan McFarlane, aki Bobby Sandset követte a parancsnoki tisztségben, jelet nem adott az akció kezdetére. A rabok előkapták pisztolyaikat és legyűrték a fegyvertelen őröket.
Mivel egy tervezési hiba miatt a börtön tisztjei szellőztetésre rendszeresen nyitva hagyták a kezelőszoba tömör, golyóálló ajtaját, az egyik rab – akit az őrök Gerry Kellyként azonosítottak – egy rácsos kapun keresztül John Adams börtönőrre tudta fogni pisztolyát, és utasította, hogy lépjen el a rádiót, a riasztókat és a telefonokat kezelő pulttól, majd feküdjön a földre. „Nincs mit vesztenem, tudod, miért vagyok bent” – mondta Kelly, aki kétszeres életfogytiglani büntetését (plusz húsz évet) töltötte egy londoni robbantás miatt.
Ezen a ponton váratlanul egy őr lépett ki egy közeli mosdóból, megzavarva a rabokat. Adams beszámolója szerint ekkor megpróbálta aktiválni a riasztót, mire Kelly kétszer rálőtt; a második lövés a bal szeme fölött érte Adamset, de nem bizonyult halálosnak. (Kelly soha nem ismerte be, hogy meghúzta volna a ravaszt.)
Mialatt az öt „takarító” biztosította az irányítóközpontot, más rabok a börtön négy szárnyában állomásozó őröket támadták meg különféle fegyverekkel, melyek között pisztoly, kés, csavarhúzó és kalapács is volt. Az IRA percek alatt átvette a börtönblokk irányítását a szolgálatban lévő huszonnégy őrtől.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Miután a lefegyverzett őröket egybeterelték, egy tucatnyit utasítottak, hogy vessék le az egyenruhájukat, amit aztán a rabok vettek fel. A fegyencek megkötözték a börtönőröket, párnahuzatot húztak a fejükre, és figyelmeztették őket: „Ez egy IRA-hadművelet. Nem bosszút akarunk, vagy megbüntetni titeket az éhségsztrájkok miatt, de ha akadályozzátok a szökésünket, gyorsan elbánunk veletek.”
A szökés halálossá válik
A rabok eltérítették a 15:25-kor érkező ételszállító kocsit, de még nem menekültek el, ugyanis a köztük lévő hírszerző tisztek értékes perceket töltöttek a börtön aktáinak átnézésével. Információt kerestek az IRA-n belüli besúgókról, illetve próbáltak mindent eltüntetni, ami segíthetné a hatóságokat, hogy ismét kézre kerítsék őket. 15:50-kor harminchét fegyenc zsúfolódott az ételszállító rakterébe, míg Kelly pisztollyal a kezében az utasoldali lábtérbe kucorodott, hogy biztosítsa a sofőr együttműködését a főkapun kijutáskor.
A kapunál kilenc, börtönőrnek álcázott rab megrohamozta az őrök ki- és beléptetésére szolgáló épületet. Késlekedésük a börtönblokk elhagyásakor viszont azt jelentette, hogy a következő műszak őrei már elkezdtek váltásra érkezni, így közelharc alakult ki. Egy tiszt, James Ferris, kirohant az épületből, és odakiáltott a gyalogoskapunál álló őrnek, hogy fújjon riadót.
A rabok egyike, akit az őrök Dermot Finucane-ként azonosítottak, utánament, és háromszor mellkason szúrta. Ferris összeesett, és nem sokkal később szívinfarktusban elhunyt. A fegyenc eljutott a kapuig, és megszúrta a kapuőrt, mielőtt az riaszthatott volna, valamint két további, érkező őrt is. Gyors észjárású őrök eddigre autóikkal elállták az ételszállító kocsi útját, így a fegyencek kiugrottak a raktérből, és gyalog menekültek, átmászva a külső kerítésen a szabadságba.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 23. A reformáció és a katolikus megújulás (egyetemes és magyar történelem)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/784.jpg)
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)