Megtalálták a legrégebbi emberi lábnyomot
2021. október 12. 16:20 MTI
Hatmillió éves, emberfélétől (hominidától) származó lábnyomokat találtak Kréta szigetén. Ezek a legrégebbi ilyen ismert nyomok – közölte a német, svéd, görög, egyiptomi és angol kutatókból álló szakértői csoport.
Korábban
A fosszilizálódott tengerparti üledékben talált lábnyomokra a krétai Trakhilosz falu közelében bukkantak, erről először 2017-ben számoltak be a tudósok. Geofizikai és mikropaleontológiai módszerekkel sikerült most megállapítani a korukat: 6,05 millió évben határozták meg.
Ezzel ez a több mint 50 lábnyom a legrégebbi ismert bizonyítéka annak, hogy emberihez hasonlatos lábat járásra használtak – írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő portál.
A kutatást a Tübingeni Egyetem Senckenberg Kutatóintézetének szakértői, Uwe Kirscher és Madelaine Böhme vezették, az eredményekről a Scientific Reports című tudományos lapban számoltak be.
„A nyomok majdnem 2,5 millió évvel régebbiek, mint azok, amelyeket a tanzániai Laetoliban találtak és az Australopithecus afarensisnek tulajdonítanak. Ezáltal a trakhiloszi nyomok ugyanolyan korúak, mint a felegyenesedve járó Orrorin tugenensis nevű emberféle Kenyában talált fosszíliái. Ehhez a fajhoz köthetően azonban eddig csak combcsontot találtak, a lábfej csontjait és lábnyomokat nem” – mondta Kirscher.
A krétai lelet korának meghatározása új fényt vet az emberi járás korai, több mint hatmillió évvel ezelőtti evolúciójára.
„A járásra használt legrégibb emberi láb talppárnával, erőteljes nagyujjal és egyre kisebb párhuzamos oldalsó ujjakkal rendelkezett. A talp rövidebb, mint az Australopithecusé. A boltozat nem volt még hangsúlyos, a sarok keskenyebb” – mondta Per Ahlberg, az Uppsalai Egyetem tudósa, a tanulmány társszerzője.
Hatmillió évvel ezelőtt Krétát és Görögország szárazföldi részét összekötötte a Peloponnészoszi-félsziget.
Böhme szerint nem kizárható, hogy kapcsolat van a lábnyomokat hátrahagyó előemberféle és a kutatócsoportjuk által néhány évvel ezelőtt azonosított hominida, a Graecopithecus freybergi között, amelynek fosszíliáit 7,2 millió éves üledékben találták csupán 250 kilométerrel távolabb, Athénban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap