Pinkerton, az FBI előfutára
2004. július 1. 18:00
Tisztességtelen eszközök
A mindent látó szem |
Hírnevüket tovább rombolta, hogy gátlás nélkül szegődtek el sztrájkok letörésére, olykor a rendőrség oldalán léptek fel. 1873-1876 között a Pinkerton-cég egyik ügynöke beépült a Molly Maguire nevű titkos bányászszervezetbe, amely állítólag terrorista akciókra készült. Ennek az ügynöknek a vallomása vezetett a szervezkedés leleplezéséhez és vezetők kivégzéséhez. Így lett az egykori munkásmozgalmi aktivistából a kapitalisták érdekeinek védelmezője.
Pinkertont azonban lekötötte a folyamatosan növekvő ügynökség ügyeinek intézése. Ellensúlyozandó rossz sajtóját, Pinkerton gátlástalan öntömjénezésbe kezdett, személyét és vállalkozását idilli fényben lefestő könyvek hosszú sorát íratta, sőt írta meg. A kicsit kiszínezett, de reklámjuk szerint valódi, "az aktákból átvett" sztorikat tartalmazó történetek nagy hatást gyakoroltak az olvasókra - sőt, még Mark Twainre és Raymond Chandlerre is.
Pinkerton 1884. július 1-jén halt meg. Az ügynökséget fiai örökölték, akik egyre inkább a biztonsági és védelmi tevékenységre helyezték a súlyt a nyomozással szemben. Az egykori családi vállalkozás később részvénytársasággá vált, majd átadta a helyét az immár valóban állami, hatóságként működő szervnek: a Szövetségi Nyomozó Irodának - legismertebb nevén az FBI-nak.
(MTI Panoráma - Perge Zita, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap