2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

István király szupersztár: Húszéves Szörényi-Bródy rockoperája

2003. augusztus 14. 15:12 Szőnyi Szilárd

`Szent István dalra fakad? Ez akkora képtelenség, hogy csak zseniális lehet!` - kiáltott fel Nemeskürty István, a Mafilm Budapest Stúdió vezetője, amikor kerek húsz éve az István, a király alkotói megkeresték az első magyar rockopera ötletével. A Heti Válasz felidézi, a mű milyen politikai körülmények között született, s hogy az elmúlt két évtizedben kik hogyan értelmezték mondanivalóját.

Ezerkilencszáznyolcvanhármat írtunk: ebben az évben mutatták be Magyarországon a Jézus Krisztus szupersztárt, melynek 1971-es megszületése az Illés együttes vezéregyéniségeit, Szörényi Leventét és Bródy Jánost új műfaj meghonosítására ihlette. `Régóta igényünk, hogy a háromperces dalok lehetőségeit kitágítsuk, esetleg nagyobb lélegzetű műveket komponáljunk, ahol gondolatainkat összetettebben tudjuk kifejezni` - mondta akkoriban Szörényi. Az elképzelést tett követte, s 1981-re megszületett a szerzőpáros színpadi alkotása, a Kőműves Kelemen, majd két év múlva az István, a király. Nemeskürtynek nem kellett csalódnia; sőt annyira beleszerelmesedett a darabba, hogy egyszer azt nyilatkozta: szerinte az Operaházban kellene műsoron tartani.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár